Újabb büntetőintézkedéseket kap a nyakába Észak-Korea

Kína és az Egyesült Államok megállapodott annak az ENSZ biztonsági tanácsi (BT) határozatnak a tervezetéről, amely az Észak-Korea elleni újabb szankciókról rendelkezik – mondták el ENSZ-diplomaták szerdán.

Hozzátették, hogy a tervezetet tanulmányozásra továbbküldték a másik három állandó BT-tagállamnak (Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország) is.

A megállapodás Vang Ji kínai külügyminiszter washingtoni látogatása alatt született. Vang és John Kerry amerikai külügyminiszter már keddi találkozójukat követően jelezték, hogy várakozásaik szerint a BT-ben nemsokára sikerül megállapodásra jutni a témában.

Észak-Korea ellen a folytatódó atom- és rakétakísérletek miatt terveznek újabb szankciókat. Phenjan januárban azt állította, hogy kísérleti célból hidrogénbombát robbantott fel, február elején pedig rakétaindítással vívta ki a nemzetközi közösség bírálatait. Az ENSZ-testület már csütörtökön foglalkozik a témával, de egyelőre nem dőlt el, hogy az ülésen megvitatják-e a tervezetet.

Washingtonban szerdán azt is bejelentették, hogy március végén Hszi Csin-ping kínai elnök részt vesz az atombiztonságról szóló nemzetközi konferencián.

Kép: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez