Repülőn érkezett az első ENSZ-segély a szír városba

Az ENSZ-nek szerdán először sikerült légi úton segélyt eljuttatnia az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által ostromolt Deir ez-Zór szíriai városba – jelentették be a világszervezet központjában.

A Világélelmezési Program (WFP) szervezésében egy repülőgépről 21 tonna élelmiszert és egyéb ellátmányt dobtak le reggel az északkelet-szíriai városba. A visszajelzések szerint az akció sikeres volt. A raklapok a célul kijelölt helyre értek földet – közölte Stephen O’Brien, az ENSZ humanitárius műveletekért felelős vezetője a Biztonsági Tanácsot tájékoztatva.

Az ENSZ eddig nem küldött légi úton segélyeket a szíriai városokba a kockázatok és nehézségek miatt, de az illetékesek úgy döntöttek, hogy végső esetben mégis ehhez a módszerhez fordulnak bizonyos helyeken. Oroszország januárban már dobott le segélyt ugyanebben a városban.

A 200 ezer lakosú, Damaszkusztól 450 kilométerre lévő Deir ez-Zórt az Iszlám Állam fegyveresei támadják, és egy részét már el is foglalták. Segélyek 21 hónapja nem érkeztek. O’Brien közölte, hogy eddig 110 ezer embert értek el a segélyeik. Az ENSZ közúti konvojai az elmúlt napokban több szíriai várost elértek. A következő hasonló akciót február 28-ára tervezik. Az úti célok között van Homsz és Aleppó is.

Kép: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez