A jövő két keréken közelít felénk – BringaExpo

2016. március 3-6 között rendezik meg a a kilencedik BringaExpót. A Hungexpón zajló eseményen idén egy egész pavilont betöltő tesztpályát állítanak fel a szervezők, melyen bárki kipróbálhatja a kétkerekű járgányokat.

Puskás Peti előadóművész is kerékpárfüggő, jó idő esetén naponta jár két keréken. Peti elmondta, hogy 15 éve jár biciklivel, és akkor az, hogy valaki két keréken gurult Budapesten, egészen ritka volt, inkább „utópiának” tűnt számára még akkoriban.

Az énekes úgy fogalmazott a sajtótájékoztatón, hogy sokat fejlődött a bringás társadalom azóta, nagyon sokan kezdtek el biciklizni, de még mindig van hova fejlődni, és még mindig van rengeteg ember, akivel meg lehetne kedveltetni ezt a sportot: különösen a fiatalokat kell megtanítani a szabályos kerékpározásra, és ki kell alakítani egy bringakultúrát hazánkban is.

Steuer Zsolt, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség elnöke szerint „a jövő két keréken közelít felénk.” A városok egyre inkább átalakulnak, megjelennek a kerékpárutak. A kerékpározás nemcsak sport már manapság, hanem mindennapos közlekedési forma. A felnőttek ezzel járnak boltba, munkahelyükre, a diákok pedig az iskolába.

Több szempontból is kedvező a kerékpárt választani. Nemcsak megmozgatjuk vele minden porcikánkat, de még a környezetet is óvjuk. Célja tehát a kerékpáros társadalom kialakításának a légszennyezés visszaszorítása is.

Mi minden várható a BringaExpón az idén?

– versenyek, show műsorok

– kiállítás: egy teljes pavilont töltenek meg a szervezők a legújabb modellekkel, a legnépszerűbb kerékpárokkal, kiegészítőkkel, alkatrészekkel

– technikai bemutatók a 2016. évi újdonságokkal

– családosoknak virtuális hegyibringás edzőtábor igazi edzőkkel

– a legkisebbeknek KRESZ- és ügyességi pálya profi gardedámmal

– kerékpáros olimpikonok látogatnak el az eseményre

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez