Hét embert égettek halálra boszorkányságért Malawiban

A brutálisan önkényes kivégzéseket egy banda hajtotta végre az ország déli körzetében, Nsanjeban. A hét áldozatot állítólag boszorkányság miatt küldték a halálba.

Benzinnel öntötték le az áldozatokat, majd felgyújtották őket – közölte a malawi rendőrség, amely hozzátette, hogy az önkényes kivégzéseket egy helyi banda hajtotta végre, miután az áldozatoknál emberi csontokat találtak. A banda ezután boszorkánysággal, feketemágia-szertartások végrehajtásával vádolta meg a hét embert. A rendőrség már csak az incidens végére érkezett a helyszínre, addig mind a hét áldozat halálra égett. Több helyi lakos az AFP-nek azt mondta, hogy a hét személy egyébként mások számára is gyanús volt, mindig furcsán viselkedtek, és rejtélyes telefonbeszélgetéseket folytattak. A hatóságok sem zárják ki, hogy a halálra égetett személyek albínó gyilkosságokban is közreműködhettek.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez