Félelem és ima: napfogyatkozás Indonéziában

Teljes napfogyatkozás söpört végig Indonézián. Voltak, akik örültek neki, a hithű muzulmánok térdelve imádkoztak, a törzsi népek rituálékat hajtottak végre.

Mikor a teljes napfogyatkozás ma reggel elkezdődött az ország nyugati részein, mindenki máshogy ítélte azt meg: egyesek félni kezdtek, mások imádkoztak. A napfogyatkozás Ázsia más részein is látható volt, így a csillagászat szerelmesei a régiókban háztetőkre másztak, mások a strandokon, éttermekben figyelték a néhol csak részlegesen észlelhető jelenséget.

c774190e-e5b1-11e5-9c87-1b0e9fb1e112_486x

Indonéziában több tízezer helyi lakos és külföldi turista özönlötte el az utcákat és tereket, hogy a legjobb helyről figyeljék, ahogy a hold eltakarja a napot. Ternate szigetén több ezer ember kezdte kiabálni, hogy „Dicsőség az Istennek”, mikor megkezdődött a jelenség. A kis Mentawai szigetcsoport településein százak éljeneztek, imádkoztak és ölelgették egymást.

A napfogyatkozás mintegy 3 órán keresztül tartott, a teljes napfogyatkozás (mikor a Hold tökéletesen eltakarja a Napot) másfél – három percig volt látható, a helytől függően. Az ég tiszta volt, csak néhány felhő takarta el helyenként a műsort.

Régi floppy lemezeken keresztül nézik a napfogyatkozást indonéz diákok.
Régi floppy lemezeken keresztül nézik a napfogyatkozást indonéz diákok.

Még érdekesebb, hogy néhány indonéz törzs aggodalommal tekintett a dologra. A Dayak törzs például különleges szertartást végzett, hogy a Nap, melyet az élet forrásának tartanak, ne tűnjön el teljesen. A törzsfőnök népviseletbe öltözött és hangosan kántálni kezdett, amire még hangosabban énekeltek a közösség tagjai.

Indonézia a világ legnagyobb muzulmán többségű országa. A jelenség spirituális élmény is, nagy számban özönlöttek a hívők a mecsetekbe imádkozni. A malajziai fővárosban, Kuala Lumpurban 1000 diák volt tanúja a napfogyatkozásnak a nemzeti planetáriumnál. A Fülöp-szigeteken, Manilában több tucat embert lökdösődött az ország egyetlen obszervatóriumánál.

“Az emberek üvöltöztek az izgalomtól. Sokan közülük először láttak teljes napfogyatkozást” – mondta a Fülöp-szigeteki csillagász, Allan Alcaraz. A részleges napfogyatkozás látható volt Észak-Ausztráliában is.

c6f8e202-e5b1-11e5-9c87-1b0e9fb1e112_486x

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez