Nagyon meg fogják szivatni a vezető köztisztviselőket

Legalább kétharmadával akarják csökkenteni a fizetéseket, és a különböző juttatásokat is elveszik tőlük. A kormány azzal indokolta a döntést, hogy a vezető köztisztviselők többsége nem dolgozik elég keményen és hasznosan, ezért nem érdemelik meg az átlagnál jóval magas fizetésüket.

Tanzániában a vezető beosztású köztisztviselők között vannak olyanok, akik havonta 18 ezer dollárt visznek haza. Ez pedig nemzetközi viszonylatban is nagyon jó fizetésnek számít, amit viszont Tanzánia nemrég megválasztott elnöke nem néz jó szemmel.

John Magufului ugyanis megígérte támogatóinak, hogy megválasztása esetén rendet tesz az országban, beleértve a közigazgatási rendszert is. A „buldózerként” is emlegetett elnök a legutóbbi megszólalásakor pedig határozottan kijelentette, hogy új bérplafont fog bevezetni, ami azt jelentené a köztisztviselők számára, hogy havi hétezer dollárnál nem kereshetnek majd többet. Az elnök emellett jelezte, hogy a kezdő és alacsonyabb beosztású köztisztviselők viszont fizetésemelésre számíthatnak majd. A vezetőknek pedig azt üzente: ha nincsenek megelégedve és nem fogadják el új bérezésüket, akkor már most kezdjenek el más állás után nézni.

„Elfogadhatatlan, hogy mig mások 140 dollárt keresnek egy hónapban, addig vezető beosztású tisztviselők 18 ezer dollárt is hazavihetnek”  – tette hozzá.

Az elnök egyébként arról is beszélt szülővárosában, Chatoban, hogy a jövedelemadót 11-ről 9 százalékra tervezik csökkenteni. Ezt a nagylelkűséget pedig azzal indokolta, hogy a munkásosztály igenis megérdemli, hogy több pénzt vigyen haza.

Ha minden az elnök tervei szerint halad, és Magufului nem változtat elképzelésén, akkor az új rendszer július 1-én léphet életbe.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez