Ovis lányegyüttes Kínából

A zenei karriert, úgy látszik, Ázsiában sosem lehet elég korán kezdeni. Megjelent egy új lánycsapat: énekelnek, táncolnak és 5 évesek.

A dél-koreai zeneiparban jellemző, hogy a gyerekek igen korán kezdik el zenei karrierjüket építeni. Ellenben a legtöbb helyen hosszú éveket kell várni arra, hogy el is induljanak a siker útján egy csapatban. Kínában most nem vártak ennyit, és létrehozták az alig 5 évesekből álló Mini Girls lányegyüttest.

Ezek az óvodások talán aprók, viszont nagy tehetségek. Átlagban 5 évesek, egyikük négy és fél. Vezetőjük azután döntött a gyerekekből álló csapat elindításáról, hogy látta egyikük óvodai táncóráját. A debütálás már tavaly megvolt, fogadtatásuk pedig igen vegyes. Sokan firtatták a lányok öltözködését, mondván: túl provokatív ez ilyen fiatal gyermekeknél. Megint mások azt mondták, hogy amíg a lányok jól érzik magukat, és mindez nem ütközik a gyermekmunkát tiltó törvényekbe, addig nincs gond.

A csoport menedzsere, aki egyébként egy gyermekmodell-ügynökséget is vezet, azt mondja: nem folyik üzleti tevékenység, így nincsenek jogi kérdések. Arról is beszélt, hogy a lányok táncában fellelhető jazz dance-t nem szabad összekeverni a szexualitással.

Egy korábbi videóban a lányok egy K-pop dalra táncolnak:

A kritikák ellenére a lányok szeretnék folytatni a közös munkát, és azon vannak, hogy felvegyék első kislemezüket. A megjelenési dátumot még nem jelentették be. Ha kijön, akkor megindulhat a harc a konkurenciával, ugyanis az elmúlt években Thaiföldön is szenzáció lett egy apró táncosból.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez