Uniós küldöttség vizsgálódik menekültügyben Görög- és Törökországban

Görögországba és Törökországba látogat az Európai Unió hat tagállamának külügyekért és európai ügyekért felelős tárcavezetője pénteken, hogy megvizsgálják a menekültáradat megfékezését célzó EU-török megállapodás végrehajtása nyomán előállt helyzetet – közölte Harlem Désir francia Európa-ügyi államtitkár.

A francia, olasz, máltai, holland, portugál és szlovák miniszter Athénban Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnökkel találkozik pénteken, hogy “az európai szolidaritásról biztosítsák Görögországot és terepszemlét tartsanak” – olvasható a közleményben.

Az Európai Unió és Törökország között március 18-án megkötött, az Európába tartó menekültáradat megállítását célzó megállapodás értelmében április 4-én megkezdődött az Égei-tengeren a görög szigetekre március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérők és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépők visszaküldése Törökországba.

A megegyezés értelmében az EU-tagországok ezért cserében a tehermegosztás jegyében – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

Athén ugyanakkor szerdán közölte, tizenöt nap “szünet” múlva kezdik újra a visszaküldéseket. A hatóságok közlése szerint jelenleg a visszaküldésektől tartó migránsok és menekültek megnövekedett mennyiségű menedékkérelmének feldolgozása folyik.

A miniszterek pénteken konzultációkat tartanak a görög válságstábbal, a migránsválságban segítséget nyújtó civil szervezetekkel, és meglátogatnak egy Athén külvárosában működő menekültszállást. Ezután továbbutaznak Törökországba, ahol szombat este a tárcavezetők Mevlut Cavusogluval, a török diplomácia vezetőjével egyeztetnek Isztambulban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez