Így válnának élhetőbbé a fesztiválok

Ha már sátrazott fesztiválon, akkor pontosan tudja, milyen kínszenvedés az egész. Maga a sátor felverése, minden alkalommal eltűnik egy a kis tartócölöpökből és a végeredmény is egészen használhatatlan.

Aztán az ember éjszaka botorkál a sátorparkban, egy rossz lépés és valakinek az alvó arcára tapos, a kifeszített tartókötelek pedig garantálják, hogy legalább egyszer pofára essen. Ha sikerül eljutni a saját sátrunkig, akkor pedig jöhet a zsúfolt, nyirkos és/vagy 50 fokos fülledt belső tér. Ha szárnyra kap a B-and-Bee, akkor ennek többnyire vége.

gallery-12_medium

Két belga dizájncég készítette el azt, ami megmentheti a fesztiválok élhetőségét. Az apró hálófülkékből álló építmény megtévesztően sok hellyel szolgál lakóinak: minden egyes fülkében áram és egy franciaágy található. Ráadásul az egész kevesebb helyet foglal, mint ha ugyanennyi klasszikus sátor helyezkedne el egymás mellett. Illetve az sem utolsó szempont, hogy nem rúgunk senkit fejbe, ha arra sétálunk (hacsak nem akarunk) és nem lesz így akadálypálya a környékből.

Bár egyelőre külföldi fesztiválokon fog valószínűleg feltűnni a B-and-Bee, elképzelhető, hogy a következő években eljut majd az itthoniakra is.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez