Beindult a japán karton-vécébiznisz

A vészhelyzet esetén alkalmazható kartonból készült ágyak után, egy cég most egy sor egészségügyi kartont hozott piacra, beleértve az WC-ket is, hogy minden igénynek megfeleljenek.

Egy Nara székhelyű cég, a Takaokai szép kis kartonból összeállítható gyűjteménnyel jelentkezik. Az úgynevezett Rakulet olyan WC-ket jelent, melyek nagyon hasznosak tudnak lenni katasztrófa sújtotta területeken. Egy WC ára 8 ezer jen (kb. 20 ezer forint).

img_es_01

Egy rakuletet kb. négy perc alatt lehet összehajtogatni, nem kellenek sem szerszámok, sem ragasztó. Súlya mindössze 3,2 kilogramm, és közel 100 alkalommal lehet használni. A kartámaszok az időseket, vagy a betegeket segítik.

Ha az összeget valaki sajnálja, akkor megveheti olcsóbban, csupán 4 ezer jenért (kb. 10 ezer forint) annak egyszerűbb változatát.

img_es_03

A Takaoka ezen kívül számos kartonból összeállítható terméket árul, melyek hétköznapi tárgyak vészhelyzet esetére. Kapható többek között asztal, polc, pad, de még koporsó is.

img_es_04

02s
A rakulet termékek élettartamát műanyag zacskókkal lehet növelni. A karton ráadásul biológiai úton lebomlik. A cég bízik benne, hogy nagy segítség lesz katasztrófák idején, persze csak ha megfizetik.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez