Drónok dolgoznak emberek helyett a világ legnagyobb áruházláncánál

30 képet készít egy másodperc alatt a drón, és így sokkal gyorsabban fel tudja mérni az árukészletet, mint egy ember – mondta a Walmart alelnöke, aki a részvényeseknek mutatta be az új dróntechnikát Betonville-ben, az USA kellős közepén. A drón három színnel jelzi az árukészlet állapotát: a piros azt jelenti, hogy valami nagyon nincs rendben, a kék azt mutatja, hogy valamilyen áru kifogyóban van, a zöld pedig azt, hogy minden oké.

A hagyományos módszerrel egy hónapig is eltart az árukészlet felmérése a Walmart 190 óriási raktártelepén. A drónok ezt a vezetés reményei szerint egyetlen nap alatt megoldják! Mi lesz így a feleslegessé váló emberekkel? – kérdezték a világ legnagyobb kiskereskedelmi hálózatának alelnökét. Shekar Natarajan azt mondta, hogy nem lesznek tömeges elbocsátások a drónok miatt, mert az embereket majd átcsoportosítják. A Walmart híres arról, hogy semmibe veszi a munkavállalók érdekképviseletét. Ezért a drónok megjelenése sok dolgozót kétségbe ejt. A Walmart alelnöke ugyanakkor megerősítette: szeretnék a drónokat az értékesítésbe is bevonni. Ez azt jelentené, hogy az interneten leadott rendelést a drónok házhoz szállítanák. A Google és az Amazon már beadott hasonló kérelmet az Amerikai Légügyi Ellenőrzéshez.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez