Kivonják a LRA-ra vadászó dzsungelharcosokat Közép-Afrikából

Az ugandai kormány közölte, hogy az év végére teljesen kivonja csapatait a Közép-afrikai Köztársaságból, ahol az Úr Ellenállási Hadseregének megmaradt tagjait kellett levadászniuk.

Körülbelül 2500 ugandai kommandós állomásozik jelenleg a Közép-afrikai Köztársaságban, az Afrikai Unió meghatalmazásával. Az ugandai különleges egységek küldetése az volt, hogy számolják fel a rettegett keresztény lázadószervezetként elhíresült, Úr Ellenállási Hadsereget (LRA). Munkájukban az amerikai vezetés is támogatta őket, sőt még katonákat is küldött.

 8
Ugandai kommandósok keresik a LRA fegyvereseit a Közép-afrikai Köztársaságban.

Az ugandai kormány azonban úgy véli, hogy az Úr Ellenállási Hadsereg már nem jelent veszélyt, ezért döntöttek úgy, hogy az év végére kivonják csapataikat a Közép-afrikai Köztársaságból. A misszió egyik legnagyobb sikere Dominic Ongwen elfogása volt, akit tavaly tartóztattak le, majd küldtek el Hágába, ahol a Nemzetközi Büntetőbíróságon kell majd tetteiért felelnie. Ongwen az LRA egyik magasrangú tisztje volt, és szoros kapcsolatban ált a szervezet vezetőjével, Joseph Kony-val is, aki mindmáig a világ egyik legkeresettebb háborús bűnöse.

dominic-ongwen-lra-leader
Dominic Ongwen az ICC meghalgatásán. Sokáig ő volt Joseph Kony jobbkeze.

Paddy Ankunda az AP hírügynökségnek elmondta, hogy a lázadószervezet gyakorlatilag szétbomlott, ezért már nem jelent veszélyt Ugandára.

maxresdefault
A LRA szinte csak gyerekkatonákat alkalmazott, akiket erőszakkal szakítottak el családjaiktól, majd bedrogozva a csatatérre küldték őket harcolni

Az Úr Ellenállási Hadserege ugyanis eredetileg ugandai lázadószervezet volt, amely a 80-as években jött létre, Joseph Kony vezetésével. Működése alatt több mint 1 millió embert késztetett arra, hogy elmeneküljenek otthonaikból. Emellett tagjai több ezer ártatlan embert is lemészároltak. A LRA elsősorban brutális kegyetlenségéről és gyerekkatonák toborzásával vált nemzetközileg is ismertté. A 90-es években az ugandai hadseregnek sikerült kiszorítania Ugandából. A szervezet ezután több részre szakadt, majd a Közép-afrikai Köztársaságban, Dél-Szudánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban működött tovább.

joseph-kony
A LRA kegyetlen vezéréről évek óta nincsenek megbízható információk. Egyesek szerint már régóta halott, mig mások szerint életben van.

A szervezet vezetőjét, Joseph Konyt azonban sohasem sikerült elfogni. Pár éve egy hatalmas nemzetközi kampány is indult ellene, hogy felhívja a világ figyelmét rémtetteire. A kampány hatalmas visszhangot kapott, de konkrét eredményeket igazából nem sikerült elérni vele. Kony hollétéről azóta sem tudni semmit. Egyes hírek szerint már évek óta halott. Más források azonban azt állítják, hogy a háborús bűnökkel vádolt hadúr Kafia Kingiben rejtőzik, ami gyakorlatilag egy szudáni enkláve Dél-Szudánban.

 

Kép:ibtimes, youtube, wikipedia,

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez