Tucatnyi kislányt tartott rabként Amerikában egy pedofíliával vádolt férfi

Tizenkét kislányt találtak a rendőrök helyi idő szerint szombaton egy pennsylvaniai férfi házában, az Egyesült Államokban. Egyikükről azt tudni, hogy szülei “ajándékba” adták, mert a most nemi erőszakkal megvádolt férfi megmentette őket a csődtől.

A rendőrök az egyik szomszéd bejelentésére mentek ki a házhoz, ahol az 51 éves Lee Kaplan 12 kislánnyal élt. A legfiatalabb féléves volt, a legnagyobb pedig 18. A 18 éves lány azt mondta a rendőröknek, hogy a féléves kisbabát, és egy másik, hároméves kislányt ő szülte Kaplannek.

A férfit nemi erőszakkal vádolják. A nagy korkülönbség miatt ugyanis hiába egyezett bele esetleg a lány is az együttlétbe, Pennsylvaniában 15 éves kor alatt akkor is nemi erőszaknak számít.

Kaplant emellett pedofíliával is vádolják.

A rendőrök házkutatási engedéllyel érkeztek, majd az egész házat és a kertet kutyákkal átvizsgálták.

A helyi ügyész arról számolt be, hogy az egyik – 14 éves – lány szülei vallomást tettek, és azt mondták: az anyagi csőd szélén álltak, elveszítették volna a farmjukat és megélhetésüket, amikor Kaplan “feltűnt a semmiből”, és megmentette őket, ezért “ajándékozták” neki a lányt. Az apa elmondta: az interneten nézett utána, hogy legális-e, hogy gyermekét odaadja Kaplannak. A házaspár azt állítja, hogy a házban talált lányok közül 9 másik is az ő gyermekük, de az épületben sem születési anyakönyvi kivonatokat, sem társadalombiztosítási kártyákat nem találtak. A szülőket nemi erőszakra való összeesküvéssel és gyermekek veszélyeztetésével vádolják. Van egy 19 éves fiuk is, aki azt mondta: apja és anyja “jó szülők”. A Philadelphia Inquirer című helyi lap arról írt, hogy a szülők eredetileg az amis vallási közösséghez tartoztak, de később elhagyták azt.

A rendőrség arról is tájékoztatott, hogy amikor beléptek a házba, a gyerekek “mindenfelé szaladgáltak” (volt, aki el is bújt), jól viselkedtek, de ijedtek voltak. A hatóságok szerint egyikük sem járt sosem iskolába vagy óvodába, és az sem biztos, hogy valaha látta őket orvos; ennek ellenére ránézésre egészségesek voltak, s nem volt rajtuk nyoma erőszaknak vagy bármilyen traumának.

A szomszéd, akinek a bejelentésére kivonult a rendőrség, azt mondta, hogy aggódott a lányok miatt, akiket a háznál látott, és maga az épület is gyanús volt: magas fű vett körül, ablakait pedig bedeszkázták.

“Minden alkalommal szomorúnak és rémültnek tűntek, amikor láttam őket. Évek óta mondogatom az uramnak, hogy itt valami nem stimmel” – nyilatkozott Jen Betz.

Egy másik szomszéd arról beszélt, hogy Kaplan “furának” tűnt, és már bánja, hogy ő nem hívta a rendőröket, akár már évekkel ezelőtt.

Kaplan és az említett szülők is őrizetben vannak. A bíróság 1-1 millió dolláros óvadékot állapított meg mindegyiküknek. A gyerekek jelenleg együtt vannak. A rendőrség védőőrizetbe helyezte őket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez