Már 25 ezer orosz katona járta meg Szíriát

Kedden elfogadták azt az új orosz törvényt, mely a közel-keleti országban harcoló veteránok jogállását hivatott rendezni. Ebből derült ki a nyilvánosság számára, hogy hány orosz vett részt a szíriai műveletekben. 2015 ősze óta ez az első alkalom, hogy számszerűsíti katonáit az orosz védelmi minisztérium.

Anatolij Antonov orosz védelmiminiszter-helyettes szerint a törvény a többi veteránnal azonos jogállással és szociális juttatásokkal ruházza fel azt a 25 ezer embert, akit a beavatkozáshoz kapcsolódóan Oroszország szíriai bázisaira vezényeltek.

Oroszország tavaly szeptember 30-án avatkozott be fegyveresen a szíriai konfliktusba. Moszkva egy légi és egy haditengerészeti támaszponttal rendelkezik az országban. Légiereje jobbára a damaszkuszi rezsim hadseregét támogatja. Több bírálat érte ugyanakkor Moszkvát amiatt, hogy bár azt állítja, hogy terroristákra mért csapást, valójában az Aszad-rezsimmel szemben álló mérsékelt ellenzéket vagy civileket támadta. Ezt Oroszország következetesen visszautasítja.

Vlagyimir Putyin orosz elnök márciusban jelentette be, hogy az orosz haderő nagy részét kivonják Szíriából. Mindazonáltal Oroszország továbbra is elegendő haderőt állomásoztat az országban a februárban létrejött fegyvernyugvás ellenőrzéséhez és “terrorista célpontok” megsemmisítéséhez.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez