Nincs oltás a sárga halál ellen Kongóban

Kitört a sárgaláz-járvány Kinshasában, a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, és további két tartományban. A helyi hatóságok csak küszködnek, mert nincsen elegendő oltás, ami védelmet nyújtana a rendkívül gyorsan terjedő fertőző vírusos betegség ellen, amit egyébként szúnyogok terjesztenek. Az eddigi információk szerint már öten vesztették életüket, de félő, hogy a halálos áldozatok száma ennél jóval nagyobb. És csak emelkedni fog, ha nem sikerül mielőbb beszerezni a vakcinát.

Annak ellenére, hogy az ENSZ és a kongói kormány május 26 és június 4 között oltási kampányt hajtott végre, a sárgaláz így is felütötte a fejét. Több mint kétmillió ember oltottak be, akiknek a többsége a fővárosban él. Kinshasa azonban hatalmas, népes város, körülbelül 12 millió lakóval. A jelenlegi időjárás, a fülledt, párás meleg pedig pont a járvány terjedésének kedvez. A szúnyogok ugyanis rendkívül gyorsan szaporodnak ilyenkor, elárasztva a várost, és pillanatok alatt megfertőzve az embereket a csípésükkel.

A helyi egészségügyi szervek pedig egyáltalán nincsenek felkészülve, kórházak is alig vannak, orvosokból is hiány van. A legtöbb egészségügyi intézmény pedig rosszul felszerelt, gyógyszereik sincsenek, hogy a betegeket kezelni tudják. Még nagyobb probléma viszont, hogy a sárgaláz elleni oltóanyagból is kifogytak. A beszerzés pedig azért nehézkes, mert a  vakcina sokba kerül, egy adag körülbelül 35 dollár, miközben Kongó egy főre jutó GDP-je körülbelül 380 a Világbank adatai szerint.

 yringe

Ennél azonban még nagyobb gond a szállítás megoldása és annak hatalmas költsége. Bár a kongói egészségügyi hatóságok és a kormány jelezték, hogy mindent megtesznek az oltóanyagok mielőbbi beszerzésért. Az viszont komoly logisztikai kihívást, fejtörést jelent számukra, hogy repülővel vagy hajóval szállítsák a vakcinákat az országba. Repülővel gyakorlatilag napokon belül megérkeznének az oltóanyagok, de ez a fajta szállítás rendkívül költséges. Hajóval jóval nagyobb mennyiséget lehetne szállítani, és sokkal kevesebb pénzbe kerülne, viszont heteket venne igénybe, mire megérkezne a szállítmány valamelyik kongói kikötőbe. Arról nem is beszélve, hogy az oltóanyagokat szét kell osztani, el kell juttatni azokra a helyekre, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Kongóban viszont alig vannak járható utak, a legtöbb település a külvilágtól el van zárva. Csak repülővel és a Kongó-folyón keresztül hajóval lehetne szállítani, de ez is pénzbe és időbe kerül.

De komoly problémák vannak a vakcinák előállítása terén is. A gyógyszergyártók ugyanis nem bírják a tempót. Az idén pedig már világszerte két alkalommal is sikerült kiüríteni a raktárakat, Angolában és Ugandában ugyanis szintén felütötte a fejét a sárgaláz. Emellett 18 millió embert oltottak be Afrikában, de ennél jóval többnek van szüksége az életmentő oltóanyagra.

Kongóban további problémákat jelent az is, hogy az embereknek fogalmuk sincsen, hogyan kell védekezni a vírus, illetve a szúnyog ellen. Költségkímélő megoldás lenne a szúnyoghálók beszerzése, de ebből is hiány van. Ennél azonban nagyobb baj, hogy a városok rendkívül sűrűn lakottak, egy fertőzött gyakorlatilag pillanatok alatt, észrevétlenül át tudja adni a betegséget. Sokan ugyanis a legalapvetőbb higiéniai szabályokat sem tartják be. Arról nem is beszélve, hogy a városok úsznak a szemétben, az emberi ürülékben. A vízforrások pedig alkalmatlanok az emberi fogyasztásra, de mégis ezekből isznak a helyiek, ami más megbetegedéseket is előidézhet, például az Ebolát vagy a maláriát.

A helyzet tehát rendkívül súlyos,  nemzetközi segítség nélkül pedig nehezen elképzelhető, hogy a kongóiak egyedül meg tudnák fékezni a most kibontakozóban lévő sárgaláz-járványt. Ezért azonnali segítségre van szükség, hogy elkerüljék a humanitárius katasztrófát.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez