Bezárták a hangoskodó templomokat és mecseteket Lagosban

A város vezetése ugyanis célul tűzte ki, hogy 2020-ra Lagos legyen a legnagyobb hangzavarmenetes város Afrikában.

A nigériai hatóságok 70 templomot, 20 mecsetet, 10 szállodát és tucatnyi szórakozóhelyet, illetve kocsmát zárattak be, mert túlságosan is hangosak voltak. A 20 millió lakosú városban ugyanis elviselhetetlenül nagy a zaj, a hatalmas közúti forgalom és torlódások miatt szinte állandóan a gépkocsik zajától hangos a város.

A zajszintet csak fokozzák a mecsetekre szerelt kihangosítók, amelyek naponta ötszőr szólalnak meg, amikor imára hívják a muszlim hívőket. A keresztény templomok pedig a kórusok éneklésétől hangosak. Éjszaka a szórakozóhelyek, kocsmák és vendéglátóhelyek törik meg a nyugalmat, így a csend gyakorlatilag ismeretlen fogalomnak számít Nigéria legnépesebb városában, amely egyben az ország kereskedelmi és gazdasági központja is.

 low

Lagos tehát soha sem alszik, ami azt is jelenti, hogy az ott élő emberek is képtelenek aludni. A város vezetését is zavarja, hogy Lagos élhetőségi szempontból folyamatosan visszaszorul, ezért célul tűzte ki, hogy 2020-ra ez legyen Afrika legcsendesebb nagyvárosa.

A hatóságok ezért azt az utasítást kapták, hogy számoljanak fel minden olyan létesítményt, sufnit és egyéb építményt, amelyek a megengedettnél hangosabb zajszintet bocsátanak ki. Emellett pedig tilos mostantól sátorokban és egyéb összeeszkábált viskókban, kunyhokban imádkozni.

Lagos állam Környezetvédelmi Ügynökségének (LEPA) vezetője, Bol Shabi a BBC-nek elmondta, hogy a mostani intézkedésekkel legalább 35 százalékkal sikerült csökkenteni a zajt a városban, de ez még nem elég, ezért további intézkedéseket fognak hozni annak érdekében, hogy a főváros még csendesebb legyen.

maxresdefault

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez