Visszatért a Krímbe az első amerikai cég

Egyelőre nem valószínű, hogy rohamosan követnék majd a többiek. A visszatérés alapja ugyanis nem a félsziget 2014-es bekebelezésének elismerése, hanem az adott cég profilja.

Komoly hiányban szenvednek a Krím-félsziget lakosai, amióta a Nyugat szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben annak Ukrajna-politikája miatt. Az Egyesült Államok számos cégóriásának megtiltotta a tevékenységet az Oroszországhoz csatolt területen. Így például jó két éve a krímiek nem fizethetnek PayPal-al, nem vásárolhatnak a Google Play és az Apple Store-ban sem. Sőt, tavaly február óta a Coursera szolgáltatásait sem vehetik igénybe.

Ezt a céget 2012-ben alapította a Stanfordi Egyetem két tanára, Andrew Ng és Daphne Koller. Mára a világ legnagyobb online oktatási felületévé vált a Coursera. Oldalán több mint hétszáz egyetemi kurzus érhető el teljesen ingyen, amit több mint 15 millióan igénybe is vesznek. Krími letiltását nagy felháborodással fogadták az amerikai és az orosz professzorok. Mondván: a tanuláshoz mindenkinek joga van, és nehogy már a politika megfossza ettől a krímieket. A témához szorosan kapcsolódhat az ENSZ tegnap elfogadott határozata, miszerint az internethez való hozzáférés is az alapvető emberi jogok része.

A háborgást tettek követték – számolt be a tekintélyes orosz napilap, a Kommerszant. A szolgáltatás visszaállítására először az orosz egyetemek szövetsége kérte meg hivatalosan az amerikai kollégákat. Ezt pedig komoly érvként használta a Coursera az Egyesült Államok Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatalával (OFAC) folytatott tárgyalásaiban. Végül az OFAC kiadott egy speciális engedélyt, amellyel visszatérhet a Krím-félszigetre a Coursera.

Kép: www.jisc.ac.uk

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez