Azerbajdzsánban is zártak be egyetemet a török puccs miatt

Fethullah Gülen hitszónok, vagy Recep Tayyip Erdogan államfő támogatta a pénteki puccskísérletet Törökországban? Míg a felek egymásra mutogatnak, óriási tisztogatásba fogott a kormány. Hulláma Azerbajdzsánt is elérte.

A rokonság miatt hagyományosan jó viszonyban van Azerbajdzsán és Törökország. Így akit Ankarában utálnak, azt Bakuban is. Ilyen például Erdogan elnök korábbi mentora, Fethullah Gülen hitszónok, aki jelenleg Pennsylvániában, önkéntes száműzetésben él. Gülent terrorista szervezet létrehozásával és a török kormánnyal szembeni korrupciós vádak kiötlésével vádolják már évek óta.

A hétvégi puccskísérlettel is kapcsolatba hozta a török kormány, amely napok óta kegyetlen tisztogatást folytat. A minisztériumokból több tízezer, a titkosszolgálattól száz embert, a dékánok közül 1577-et menesztettek. Az oktatási minisztérium 21.000 magánintézményeknél dolgozó tanár engedélyét vonta be és utazási tilalmat is bevezettek az egyetemi tanárokkal szemben.

A tisztogatási hullám Azerbajdzsánba is átcsapott. Bezárják az ország első magánegyetemét, a Kaukázus Egyetemet, amelyet Gülen támogatói alapítottak. Igaz, teljesen nem szűnik meg az intézmény, az állami Baku Higher Oil School fennhatósága alá kerül. (Hasonló egyetem Grúziában is működik, amelynek bezárást azonban a grúz oktatási miniszter visszautasította.)

Ténylegesen bezár viszont a Gülenhez köthető magánújság, a Zaman Azerbaijan. Nyilatkozatukban kijelentették, támogatják az azeri államot és úgy döntöttek, befejezik az újság és a hozzátartozó honlap munkáját.

Nem ez az első ilyen akció Azerbajdzsánban – emlékeztetett az eurasianet.org cikke. Kevéssel azután, hogy a törökök perbe fogták Gülent 2013-ban, Baku 13 oktatási központ és 11 középiskola működését függesztette fel, amelyeket a muzulmán hitszónokkal hoztak összefüggésbe. Akkor ezeket az intézményeket az állami olajvállalat, a SOCAR felügyelete alá vonták.

Kép: Az azeri Kaukázus Egyetem (Wikimedia Commons)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez