Béreljen férfit, aki pénzért hallgat

Azok, akik használják a kiadó pasit, azt mondják, elfelejtik az elvárásaikat a családdal és barátokkal szemben, és szabadon beszélnek.

Magányos nyugdíjasok vagy iskolások összetört álmokkal, teljesen mindegy. Nishimoto Takanobu és csapata arra szakosodtak, hogy megértő füleket adnak bérbe. Szolgáltatásuk lényege, hogy pénzért bárkit meghallgatnak. Azért, hogy az emberek ne egy terapeutára, vagy ami rosszabb, a családra ontsák problémáikat. A bérelhető férfiak 45 és 55 év közöttiek, egy óra pedig kb. 2 ezer forintba kerül.

„Számomra ez a szolgáltatás hobbi” – mondta az AFP TV-nek Nishimoto, aki négy evvel ezelőtt találta ki a üzletet. Most egyre növekvő hálózata van szerte Japánban, már 60 emberrel. „Az ötlet lényege kezdetben az volt, hogy javítsuk a képet a korombeli férfiakról, azokról, akik nem olyan fiatalok már.”

A 48 éves férfi, aki bérbe adja magát, havonta 30-40 ügyféllel találkozik, akik 70%-a nő.

„Az emberek, akik meghívnak, csak annyit kérnek, hogy 1-2 órára legyek velük, és hallgassam meg őket” – mondta. „Egy 80 éves hölggyel például minden héten találkoztam a helyi parkban. Már olyan lettem neki, mint a fia. Egy másik ügyfél például egy halász volt, aki rettenetesen magányos munkája során, vagy ott van a főiskolás, aki a szórakoztatóiparba akart bekerülni.”

Japán még mindig eléggé küzd a társadalmi elszigeteltséggel, az elidegenedéssel. Az emberek egyre kevésbé mozdulnak ki otthonról, videójátékok világába menekülnek, rettegnek a társas érintkezéstől. Azok, akik viszont Nishimoto ügyfelei lesznek, nem félnek attól, hogy leválnak a társadalomtól. Inkább azt mondják, lehetővé teszi számukra, hogy szabadon beszéljenek valakivel anélkül, hogy ezt az elvárást a családra, vagy a barátokra hárítanák. Egy olyan világban, ahol a családi és baráti kapcsolatok is merevek és meghatározottak, ez nagyon jó lehetőség.

„Van egy másik „énem” attól függően, hogy a családommal, vagy a barátaimmal beszélek” – mondta egy 24 éves lány. „De amikor Nishimotoval találkozom, ezek a szerepek eltűnnek. Hála neki úgy érzem, van olyan, aki megért. Meg tudok nyílni.”

A pszichológus Enomoto Hiroaki azt hangsúlyozza, hogy Japánban vannak olyan társadalmi normák, melyek szabályozzák, hogy mit lehet és mit nem, még a közeli kapcsolatokban is. Az ilyen szolgáltatások azonban egyre inkább üzletté válnak Japánban. Az elmúlt években számos olyan ügynökség jelent meg, amelyik bérelhető férfiakat kínál. Lehet bérelni barátot, családtagot, esküvői kísérőt stb. Van, aki idős korára keres magának társaságot.

A házas Nishimoto egyébként már többször gondolkozott rajta, hogy abbahagyja, de úgy gondolja: ügyfeleinek szükségük van rá.

„Soha nem tudom pontosan, hogy mit fognak nekem mondani, amikor kibérelnek – ami picit ijesztő, de ettől is érdekes” – mondta.

(Visited 8 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez