Most már hivatalosan is Hillary Clinton a demokraták elnökjelöltje

Immár hivatalos, hogy a 68 éves egykori first lady, New York-i szenátor és külügyminiszter a demokrata párt jelöltje a november 8-án tartandó amerikai elnökválasztáson. A helyi idő szerint kedden tartott szavazáson Hillary Clinton megszerezte a demokrata pártküldöttek voksainak többségét.

Amikor kiderült, hogy Clinton megkapta a kellő számú szavazatot, Bernie Sanders vermonti szenátor, aki Clinton ellenlábasa volt az előválasztási kampányban, arra szólította fel a konvenciót, hogy függessze fel a szavazási szabályokat, és a konvenció válassza meg Clintont közfelkiáltással elnökjelöltnek, aminek a delegátusok eleget is tettek.

Hillary Rodham Clinton az első nő az Amerikai Egyesült Államok történetében, akinek sikerült megszereznie az egyik nagy párt elnökjelöltségét.

Ezzel azonban a konvenció még messze nem ért véget. Helyi idő szerint kedd este Bill Clinton korábbi elnök, Hillary Clinton férje szólt az összegyűlt pártküldöttekhez. Szerdán Barack Obama és az alelnök, Joe Biden mond majd beszédet, és felszólal Tim Kaine virginiai szenátor is, aki Clinton alelnökjelöltje az idei választáson.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez