Brit pornósztár csapta ki a biztosítékot Iránban

A 25 éves plasztikcica azért utazott az Iszlám Köztársaságba, hogy egy helyi plasztikai sebésszel átszabassa az orrát. Persze, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a pornószínésznő ott helyben beszámolt az útjáról internetes közösségi oldalain, köztük az Instagramon, fényképet is posztolva magáról. A 25 éves művésznő azonban nem volt tisztában azzal, hogy sok iráni szemében nem kívánt vendég – az országban megvetik azokat a nőket, akik a testükből élnek.

Körülbelül 40 ezer, többségében iráni Instagram-felhasználó nyomdafestéket nem tűrő szavakkal kommentálta a pornószínésznő azon bejegyzését, amelyben az iráni útjáról adott hírt követőinek – írja a Daily Mail.

A 25 éves Candy Charms semmi rosszat nem írt Iránról, sőt méltatta, hogy milyen kedvesek és nagyvonalúak voltak az emberek, akikkel ott találkozott. Az ország fővárosát, Teherán pedig imádta. A hardcore pornóban jártas, hatalmas mellbőséggel rendelkező szőke vadmacska ráadásul a helyi előírásokat is betartotta. Fejkendőben, tetőtől talpig beöltözve tette ki a lábát az utcára. És pont ez volt az, ami kicsapta a biztosítékot az irániaknál.

A pornószínésznő ugyanis pont egy olyan képet posztolt magáról, amelyen egy fekete fejkendőt visel, amit az iszlám vallás előírásai szerint muszlim nők szoktak hordani, hogy eltakarják a hajukat, extrémeb esetben az egész arcukat. Iránban ez minen nőnek kötelező. Az iszlám világban a hidzsáb egyet jelent a szerénységgel és az erkölcsiséggel.

ddddaw232323

 

ererer

 

A fiatal hölgy viszont korántsem a szerénységéről híres. A közösségi oldalain rendszeresen posztol magáról képeket, amelyeken méregdrága ruhákban és ékszerekben pózol. Arról nem is beszélve, hogy a testéből élő nő sorra megoszt szexképeket is magáról, anélkül, hogy bármit is kitakarna rajtuk.

Sok feldühödött hozzászóló az iráni kormánytól vár magyarázatot arra, hogy a pornószínésznő miért kapott engedélyt a beutazásra. Iránban ugyanis szigorúan tiltott dolognak számít bármilyen pornográfia terjesztése és reklámozása, amit a helyi törvények ráadásul szigorúan büntetnek is. Mindenesetre az irániak jól teszik, ha felkészülnek arra, hogy hamarosan még több nyugati fog ellátogatni az országba, és nem mind feltétlenül olyan visszafogott, mint ők.


Unknown-1

Irán ugyanis nagyot lépett afelé, hogy normalizálja viszonyát a külvilággal, különösen a nyugattal, miután elkezdték feloldani az iráni atomprogram miatt hozott nemzetközi szankciókat. Az iráni alelnök még az év elején arról beszélt, hogy Iránnak felkell készülnie arra a „cunamira”, amit a külföldi turisták fognak hamarosan előidézni az országban. Irán ugyanis nemcsak természeti kincseivel, hanem gyönyörű látnivalóival, gasztronómiájával, egyedi építészetével és nem utolsósorban strandjaival is fel szeretné kelteni a külföldiek figyelmét. A teheráni kormány komoly beruházásokat is tervez, hogy talpra állítsa a szankciók miatt padlóra került idegenforgalmi szektorát.

Candy Charms egyébként törölte a bejegyzését, miután elárasztották a negatív kommentek az Instagramját.

 

kép:DailyMail, Instagram

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez