Nyolc dolog, amit elhallgatnak előlünk a pilóták

A világ talán legbiztonságosabb közlekedési módja továbbra is rengeteg megválaszolatlan kérdést vet fel az utazóközönség számára, de mi a helyzet a pilótákkal? Hogyan élik meg a napi akár több repülést, amelyből mi egynek vagyuk a részesei, és eközben is néha tövig rágjuk a körmünket?

A Reader’s Digest összegyűjtött néhány kérdést, ami gyakran foglalkoztatja az embereket a repüléssel kapcsolatban, és feltették pár pilótának. Íme a válaszok:

„Kétszer csapott a gépembe villám”

Pixabay
Pixabay

Általános félelem, hogy villám csap a repülőbe és minden műszer felmondja a szolgálatot. Az igazság pont az ellenkezője: sokszor előfordul, de semmi baja nem lesz a gépnek, hiszen egyebek mellett erre tervezték.

Ha fél a repüléstől, utazzon reggel

Flickr
Flickr

Ahogy a nap folyamán melegszik fel a levegő, úgy nő az esélye annak, hogy dobálni fogja a gépet.

A szárny környékén van a legkevesebb turbulencia

Wikipedia
Wikipedia

A legtöbb pedig a gép hátsó végében. A repülő olyan ebből a szempontból, mint egy libikóka: a két végén dobálják igazán az áramlatok, a közepén érezzük a legkevesebbet belőlük. Ha viszont a legfrissebb levegőre vágyunk, akkor érdemes minél előbbre ülni, ugyanis onnan megy végig a gép testén a befújt levegő.

Miért nem használhatjuk az elektronikus eszközöket?

man-person-people-train (1)
Pexels

 

Persze előfordulhat, hogy ha 12 ember egyszerre telefonál leszállás közben, akkor a műszerek rosszul mérik be, milyen magasan van a gép, de inkább az a baj, hogy balesetnél kiszáll a kezünkből a kütyü. Ez pedig azt jelenti, hogy egy laptop 300 kilométer/órás sebességgel talál el majd valakit.

Azért vannak szabályok, amiket a pilóták sem értenek

Ott van például az, hogy tizenkét kilométer magasan, 700 kilométer/órás sebességgel száguldva miért lehet forró kávét (vagy egyáltalán bármit) felszolgálni a fedélzeten? Eközben egy ötvennel haladó autóban mindenkit be kell kötni.

A pilótákat belekényszerítik, hogy kevés üzemanyaggal repüljenek

Wikipedia
Wikipedia

A légitársaságot természetesen csak a profit érdekli. Ahhoz pedig, hogy extra üzemanyagot szállítson egy gép, további üzemanyagra van szükség. Emiatt aztán a legtöbbször ki van centizve az út, ami sokszor elég meredek helyzeteket tud teremteni.

Nincs olyan, hogy leszállás vízen

Wikipedia
Wikipedia

Olyan van, hogy zuhanás a vízbe.

Amíg a légi utaskísérők járkálhatnak, nincs nagy baj

Amikor már őket is leülteti a kapitány, akkor érdemes meghúzni az övet és erősebben kapaszkodni a karfába – vagy utastársunk csuklójába.

Fotó: Pexels

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez