Már utaznak a második metrógyűrűn Moszkvában

A legenda szerint Sztálin egyszer a főváros térképén felejtette kávéját és az így keletkezett barna folt ihlette a metróhálózat első körgyűrűjét. A másodikat, az úgynevezett Moszkvai Központi Gyűrűt harmadik napja használják a moszkvaiak.

„Most már nem egy óra, csak húsz perc beérni a munkahelyemre. Így negyven perccel tovább alhatok. Ez mi, ha nem öröm?” – lelkendezett Maria Zajceva moszkvai lakos az állami orosz napilap, a Rosszijszkaja Gazeta cikkében.

A moszkvai metróhálózat térképe
A moszkvai metróhálózat térképe

Az örömöt az orosz főváros második metrógyűrűje okozta. Igaz, nemcsak neki, hanem legalább félmillió embernek. Az augusztus végén elkészült kör ugyanazt a funkciót látja el Moszkvában, mint Berlinben az S-Bahn vagy Londonban az Overground.

Az új gyűrű a metróhálózat 14. vonalát képezi, 31 megállója van és a 84 kilométeres hosszán 130 vonat jár – reggel hattól éjjel egyig. A többi vonaltól két dologban különbözik: az útja a föld felett fut és így a szokásos metrójegy nem érvényes rá. Az első hónapban ingyenesen utazhatnak vele, azután pedig egy jegy 50 rubelbe, valamivel több mint 210 forintba kerül majd.

(Visited 1 times, 1 visits today)

1 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Ez nem metrógyűrű, hanem körvasút. (Az S-Bahnnak számos sugárirányú vonala van. És az sem metró.)

    Válasz

Válasz erre Cancel