Gyermekkatonák és gyermek szexrabszolgák a 10 éves AHU programsorozatában

A Magyar Afrika Társaság (AHU) most ünnepli 10. születésnapját, érdekes programsorozattal a kontinens bemutatására. Pénteken beszélgetéssel egybekötött filmvetítés volt, ami rengeteg érdekes kérdést vetett fel.

A kerek évforduló alkalmából volt már flashmob a Hősök terén, afrikai zene és tánc Gödöllőn, szeptember 16-án pedig filmvetítés a Bálint Házban. Jaksity Kata: Gyermekéletek, asszonysorsok című filmjével, mely leplezetlenül ábrázol számunkra talán elképzelhetetlen emberi történeteket.

Az internetnek köszönhetően rengeteg emberi sorsot ismerhetünk meg. Ha valakit különös dolog ér, és annak híre megy, előbb-utóbb valamelyik híroldal megírja. A kérdés persze mindig az, hogy a rengeteg szörnyűség, ami a világban történik, mennyi embert érint meg igazán. Annyi rosszat hallunk, annyi fájdalmat, annyi halált és erőszakot manapság, hogy talán az ember egy idő után már képtelen befogadni mindent. Van olyan, amit már egyszerűen nem lehet átérezni, nem tudunk megérteni, mert egyszerűen képtelenség. Amit csak azok értenek, akik átélték.

Így lehetett ez Jaksity Kata dokumentumfilmjének nézése közben is, amelyben ugandai gyermekanyákat ismerhettünk meg, akiket gyerekként raboltak el lázadó fegyveresek, hogy később harcoljanak – a saját népük ellen. A rengeteg kegyetlenség után végül hazatértek, lehetőségük viszont beilleszkedni, megélni nem nagyon volt. Stigmatizálták és kiközösítették őket.

dsc_0322

A film csaknem 10 éve készült, röviddel azután, hogy megalakult az AHU. A társaság már akkor segített programjaival számos embernek újra beilleszkedni a társadalomba, mosolyt csalni a sokat szenvedett gyerekek arcára Afrikában.

A filmben látható sorsok, történetek szinte hihetetlenek. Például annak a nőnek a története, akinek szexrabszolgaként a saját  társait kellett megölnie, miután szökni próbáltak. Mert ha nem teszi, hát vele és gyermekeivel végeznek a fegyveresek. A mozdulatok, melyekkel gyilkolt, minden éjszaka kísértik. A vetítés utáni hosszú néma csend a teremben magáért beszélt. Súlyos témák ezek, melyekhez mi, távol egy ismeretlen világtól talán nem is tudjuk hogyan álljunk. Az AHU-missziók önkéntesei ugyanakkor azon dolgoznak, hogy az ott élők feldolgozzák a múltat és tovább lépjenek.

A vetítés után Jaksity Kata, a film készítője, Balogh Sándor, az AHU elnöke, Kembe Sorell, az AHU szóvivője és Könczöl Zsófia önkéntes beszélgetett a mostani helyzetről Ugandában, ahol a a forgatás folyt.

dsc_0314

„Nyilván azóta változott a helyzet, nagyon sokat. Persze az emberek ugyanúgy küzdenek problémákkal, de már nem ugyanaz a háború dúl, mint akkor. Az önkéntesek, szervezetek, az AHU munkájára azonban ugyanúgy szükség van” – mesélte Jaksity Kata a beszélgetésben, melynek során bővebben kifejtették, mit is jelent gyermekkatonának lenni, mit él át az, akit megerőszakolnak, és így akár 4-5 gyermeke is születik. Gyerekek, akiket később kénytelen menekülttáborban nevelni. Kivételek ez alól persze azok, akik az AHU programjában vesznek részt, ahol saját életüket rakhatják rendbe, a többi között kézművességet tanulnak, vagy éppen azt, hogyan bánjanak a pénzzel.

„Afrika, akár hisszük, akár nem, egyre fontosabb lesz a világnak. Én optimista vagyok. Ami Afrikában van, az mindenkinek kell. Van olyan fém, amit csak ott lehet bányászni. Afrikába egybe több ember fektet be, így természetes a folyamatos fejlődés. Egyre több munkahely jön létre, lassan lejár a diktátorok kora. Szerintem a jövőben teljesen más lesz az afrikai országok politikája is. Hogy mikor fog beállni ez a nagy változás nem tudom, de bizakodó vagyok” – mondta Balogh Sándor, az AHU elnöke.

dsc_0319

A Magyar Afrika Társaság nonprofit szervezet, mely minden adományt teljes egészében oda juttat el, ahol nagy a szükség. A filmvetítés jegyárai is jótékony célra mennek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez