Terroristák rohantak le egy rendőrállomást Kenyában

Két hullámban léptek akcióba a terroristák, akik több mint 50 fegyverest vetettek be egy határ menti település ellen.

A támadást az al-Shabab radikális iszlamista terrorszervezet hajtotta végre, amely pont három éve követte el a nairobi Westgate bevásárlóközpont elleni véres támadását, 67 ember halálát okozva.

A terrorszervezet győzelemként könyvelte el a mostani akciót, közölve: legkevesebb hat rendőrrel végeztek a támadásban, fegyvereket és gépjárműveket zsákmányoltak. A szomáliai radikálisok állítólag két rendőrtisztet is túszul ejtettek.

A kenyai hatóságok elismerték, hogy komoly fegyveres összecsapásra került sor Liboi településen, de azt már tagadták, hogy vesztesen kerültek volna ki a küzdelemből.

George Kinoti rendőrszóvivő azt mondta: az első támadást sikerült visszaverni, de a terroristák később még nagyobb számban tértek vissza. Több mint 50 fegyveres terepjárókkal támadta meg a rendőrállomást – mondta a szóvivő. Az áldozatokról pedig csak annyit mondott, hogy egy rendőr meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült, helikopterrel szállították a legközelebbi kórházba. Két rendőrtársuknak pedig a harcok után nyoma veszett – tette hozzá Kinoti.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez