Fél év óta először – segélyt kapott négy ostromlott település Szíriában

Hetven teherautónyi segélyszállítmányt sikerült eljuttatni vasárnap a háború dúlta Szíria négy ostromlott településére, közel fél év óta ez volt az első ilyen akció – közölte a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC).

A segélyszervezet tájékoztatása szerint a konvojok a Damaszkusz közeli Madaja és Zabadani városokba, valamint az északnyugati Idlíb tartomány két falujába, Fuába és Kefrajába vitték a segélyszállítmányt.

A libanoni határ közelében fekvő, 40 ezer lakosú Madaját közel fél éve tartják ostromzár alatt a szíriai kormánnyal szövetséges erők.

A közeli Zabadaniban mára ezer ember maradt. Az ENSZ becslései szerint összesen 20 ezer lakosú, két Idlíb tartományi falut felkelők tartják bekerítve 2015 áprilisa óta.

A világszervezet múlt csütörtökön folytatta szíriai segélyműveleteit, két nappal azt követően, hogy Aleppótól nyugatra, Urm al-Kubra településnél légicsapás érte egy konvoját.

A Szíriai Arab Vöröskereszt közlése szerint a támadásban egy munkatársuk és mintegy húsz civil vesztette életét, és egy raktárépületük megsemmisült.

Kép: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez