Kedves John! – újabb bizalmas Clinton-levelek kerültek nyilvánosságra

A Wikileaks kiszivárogtató portál szombaton részben nyilvánosságra hozta Hillary Clinton demokrata párti amerikai elnökjelölt kampányfőnökének elektronikus leveleit.

A Wikileaks 2060 levelet és 170 csatolmányt tette közzé, s ez csak az első kiszivárogtatott levélcsomag. A portál közölte, hogy további levelek közzétételére készül.

A kiszivárogtatott elektronikus levelek zöme az atomenergia-iparhoz és az Uranium One vállalathoz kapcsolódik. Erről a cégről állította korábban Hillary Clinton republikánus párti riválisa, Donald Trump, hogy Clinton kampányfőnökének fivére, Tony Podesta irányította. Trump azzal vádolta Clintont, hogy amikor külügyminiszter volt, “átpasszolta” ennek a cégnek az amerikai uránium húsz százalékának kezelését.

A Kanadában bejegyzett Uranium One a világ egyik legnagyobb uránkitermelő vállalata, vannak érdekeltségei az Egyesült Államokban, Kazahsztánban, Dél-Afrikában és Ausztráliában is. 2013 januárjában az orosz állami atomipari vállalat, a Roszatom egyik leányvállalatán keresztül 1,3 milliárd dollárért megvásárolta a vállalat összes forgalomban lévő részvényét, majd belső átalakítással közvetlenül leányvállalatává tette.

Az Egyesült Államok pénteken hivatalosan is megvádolta Oroszországot, hogy felelős az elmúlt hónapokban amerikai számítógépes rendszerek ellen elkövetett hackertámadásokért. Az amerikai belbiztonsági minisztérium és az amerikai hírszerző szerveket összefogó Országos Hírszerzés Igazgatósága (DNI) közös közleményben jelentette be, hogy Moszkva a felelős amerikai politikai szervezetek és csoportok, valamint egyes amerikai szövetségi államok választási számítógépes rendszerei elleni támadásokért, amelyek célja az amerikai választási folyamatba való beavatkozás volt, és ezt csakis “magas szintű orosz felelősök” hagyhattak jóvá. A közlemény kitér arra is, hogy a WikiLeaks és a Guccifer 2.0 néven elektronikus leveleket kiszivárogtató hacker módszerei megfeleltethetők az oroszok által alkalmazott módszereknek.

John Podestát régóta a Clinton család bizalmasaként tartják számon. Ő a Podesta Group befolyásos lobbicsoport vezetője. Jelenleg ő irányítja Hillary Clinton kampánystábját, 1998 és 2001 között pedig Bill Clinton amerikai elnök kabinetfőnöke volt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez