Saját győzelmüket várják Trumptól az oroszok

Még augusztusban 45 országban kérdezett körbe a Gallup: melyik jelöltre szavazna a november 8-i amerikai elnökválasztáson? Donald Trumpot Oroszországban támogatnák a legtöbben. Ennek okairól orosz szociológust faggatott a Vedomosztyi.

A Gallup 45 országot érintő felmérésével a világ 75 százalékának véleményét térképezte fel. Oroszország mellett Kínában és az Egyesült Államokban szavaztak volna akkor a legtöbben a republikánus Donald Trumpra a demokrata Hillary Clintonnal szemben.

Oroszországban egészen pontosan 10 százalék a demokrata, 33 százalék pedig a republikánus elnökjelöltet látta volna szívesen az Egyesült Államok elnökeként. A megkérdezettek 57 százaléka viszont nem tudott választani. Az eredmény okait a felmérést végző orosz közvéleménykutató, a Romir elnöke, Andrej Milehin magyarázta meg a Vedomosztyi gazdasági napilap cikkében.

A nehezen választók magas aránya két dologra utal. Az egyik az oroszországi politikai rendszerrel szembeni csalódottság. A Szovjetunió felbomlása után az oroszok ugyan erősen hittek a demokratikus intézményekben, mára azonban ebből már nem sok maradt. Egyre többen válnak apolitikussá és egyre többen maradnak távol a választásoktól, mondván, úgy sem változik semmi. A másik ok a független hírforrások hiánya Oroszországban. Hiába akarna tájékozódni a világ dolgairól egy csak oroszul beszélő, teljes és objektív képet aligha kaphat a jelenlegi orosz médiából.

A Trumpot támogató 33 százalék elsősorban abban reménykedik, hogy az új elnököt erősen leköti majd a belpolitika. Elefántként a porcelánboltban pedig szép lassan tönkreteszi az Egyesült Államokat. Pont úgy, ahogy Gorbacsov tette a Szovjetunióval (sokan értenek egyet ezzel most Oroszországban). Ezen a ponton pedig újra felcsillanhat és hosszasan tündökölhet Moszkva dicső fénye.

Kép: Wikipedia

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez