Ötven év után először választanak Szomáliában

Szomália és a demokrácia között elég nagy a távolság, és az odavezető út is göröngyös. Ez az év mégis komoly vízválasztó lehet az afrikai ország sorsát tekintve, ugyanis október 23-ára ígérték közel ötven év óta az első, demokratikus választást, ahol az új parlamentről és az új miniszterelnökről dönthetnek majd.

A szomáliai szavazási rendszer megértéséhez egy rövidebb tanulmány átolvasása szükséges, mivel talán a Föld egyik legbonyolultabb választási procedúráját dolgozták ki a döntéshozók. Az új parlament összetételét – amit felső- és alsóházra osztanak – összesen 14.025 ember szavazata dönti el. Őket a 135 fős klánvezetőség választotta ki, tehát erős túlzás lenne teljes mértékben demokratikusnak nevezni ezt a választást. A felsőházba 54 szenátor, az alsóházba pedig 275 új képviselő kerülhet be.
Maga a rendszer előrevetíti, hogy az új parlamentben is a klánérdekek érvényesülnek majd. A teljes országra kiterjesztett szavazás ötletét elvetették, arra hivatkozva, hogy Szomália jelenlegi helyzetét tekintve lehetetlen egy ilyen volumenű eseményt megtartani. A négy évvel ezelőttihez képest azonban mindenképpen előrelépés lesz a mostani, és az eredmény is várhatóan egy valamivel demokratikusabb berendezkedésű állam irányába mutat majd. Teljeskörű választást 2020-ra terveznek, de az még kérdés, hogy addig sikerül-e felkészülnie az országnak.
A Magyarországnál körülbelül hétszer nagyobb kelet-afrikai állam korábban brit és olasz gyarmat volt. 1960-ban nyerte el függetlenségét, de azóta is véres harcok, polgárháborúk tarkítják a történelmét. A politikai rendszer máig átláthatatlan, a klánháborúk, nemzetségek közötti harcok mindennaposak az országban. A káosz kedvezett a szélsőséges csoportok elterjedésének, 2006 és 2009 alatt több iszlamista militáns csoport is létrejött Szomáliában. Ezek közül a közelmúltban több merényletet is végrehajtó al-Shabaab nyíltan iszlámellenesnek minősítette a választást, és minden fronton megpróbálja akadályozni azt. Mogadishuban rendszeresen hajtanak végre merényleteket: augusztusban egy étteremnél robbantottak, szeptemberben pedig egy tábornokot és annak testőrségét támadták meg a szomáliai fővárosban.
szerző: Farmosi Nóra
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez