10 menedékkérőből 8 maradna Svédországban

Hogyan érzik magukat Svédországban? Erről kérdeztek menekülteket. Akiknek 80 százaléka szívesen maradna a skandináv országban, melynek lakói már nem fogadják annyira szívesen őket, mint korábban.

Az Expressen felmérése szerint – amelyben 1691 embert kérdeztek meg Svédország 18 különböző menekültközpontjában – a Svédországban élő menedékkérők nagy része jól érzi magát a számukra biztosított átmeneti szállásokon, de sokan aggódnak a hosszú várakozási idő és a kérelmük elbírálása miatt.

84 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy kifejezetten szívesen maradna Svédországban, de csak felük gondolta úgy, hogy ez sikerülhet is.

Érdekes, hogy a honvágy kérdésében eléggé megoszlottak a vélemények, méghozzá attól függően, hogy melyik országból jöttek a menekültek. A Szomáliából érkezők közül senki nem akart hazatérni, míg az irániak 13, a szíriaiak 11 százaléka válaszolt úgy, hogy hazatérne a jövőben.

59 százalék mondta, hogy elégedett a menekültközpontokban meglévő feltételekkel, másrészt viszont a hosszú várakozási idők miatt fejezték ki legtöbben elégedetlenségüket.

Svédország az elmúlt 15 évben 650 ezer embert fogadott be. 2013-ban a migrációs hivatal bejelentette, hogy a Szíriából érkezők állandó letelepedési engedélyt kapnak, ugyanolyan munkavállalási jogok vonatkoznak rájuk, mint a svéd állampolgárokra. Azóta azonban ezen szigorítottak. A hatalmas tömegek érkezésére az északi ország nem volt felkészülve, tavaly pedig közölték, hogy Svédország nem tud több menekültet befogadni.

A migránsok társadalmi megítélése is változott, a kezdeti egyetértés az atrocitások hatására megingott, több helyen erősödött a bevándórlóellenes hangulat az országban.

Idén 2465 ember menedékkérelmét utasították el, de legalább még ennyi kitoloncolás várható, miközben tízezer ügy elbírálása van még függőben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez