Újabb város vált élhetetlenné: Amszterdam lakói is tiltakoznak a tömeges turizmus miatt

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, Európa több városában alakult ki tarthatatlan helyzet a turisták tömegei miatt. Az ingatlanokat ugyanis most már főként külföldieknek adják ki rövid távra, ami miatt az árak az egekbe szöktek. De az utcákat elözönlő tömegek és az állandóan változó szomszédság is zavarják az ott lakókat a hétköznapokban.

Velencében nemrég tüntetést szerveztek a helyiek, mivel lassan kiszorulnak a lakóövezeteikből. Ugyanez a helyzet Amszterdamban is, ahol hétvégente szinte menekülnek az emberek otthonaikból, akkor van ugyanis a legnagyobb forgalom. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a helyi rendőrség is elismerte: már szinte veszélyesen sokan vannak a városban ezeken a napokon.

A holland idegenforgalmi adatok szerint múlt évben 5.2 millió turista érkezett Amszterdamba, nagy részük Nagy-Britanniából. A lakók szerint a turisták egyenesen játszótérnek tekintik a várost, a városközpont elvesztette eredeti hangulatát és teljesen felborult a régi egyensúly.

A fő felelős pedig nem más, mint az Airbnb – vélik az Amszterdamban lakók, akiknek jó hír, hogy végre a városvezetés is lépett az ügyben. A napokban aláírtak ugyanis egy megállapodást a céggel, hogy a jövőben limitálni fogják a turisták szállásfoglalásának időtartamát, valamint új felületen biztosítják majd az Airbnb-s szállások mellett élő helyieknek, hogy jelezzék aggodalmaikat.

További lépéseket is tesz az önkormányzat, hogy visszaállítsa a város eredeti arculatát. A hajóállomást például áthelyezné a városközponton kívülre, a városnéző buszok útvonalát is megváltoztatnák, a beer bike-okat pedig kitiltanák a központból. A szabályok betartását is szigorúbban veszik majd, és több felügyelő lesz az utcán.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez