Több, mint egymillió euró egy dinoszaurusz csontvázáért

135 millió éve halt ki az az Allosaurus, melynek egyik példányát elárverezték Lyon városában, Franciaországban. A csaknem ép csontváz több mint 7,5 méter hosszú és 2,5 méter magas.

Egy igazi ragadozóról van szó, mely nyitott szájjal készült felfalni valamit. Ilyen húsevő dinoszaurusz-csontváz nagyon ritka az aukciókon. Így érthető, hogy a magát megnevezni nem kívánó vevő 1 millió 128 ezer eurót perkált le a Kan nevű dinoszaurusz csontvázáért. A dinoszauruszt egyébként az USA területén találták 2013-ban. Egy francia vásárló szerezte meg, és most ő adta el Lyonban. A vevő közölte: a dinó Franciaországban marad és hamarosan kiállítják. Azt nem árulta el, hogy mikor és hol, hogy ezzel is fokozza a dinórajongók érdeklődését.

Nagyon ritka az ilyen viszonylag ép dinoszaurusz-csontváz. Ez indokolja a magas árat. Hasonló dinoszaurusz-csontvázat 2010-ben árvereztek el Franciaországban. Azért 1,3 millió eurót fizettek. Összehasonlításképp: egy mamutcsontváz, melyet Monty névre kereszteltek, mindössze 189 ezer fontot hozott egy aukción Nagy-Britanniában. Ez 239 ezer eurót jelent. Igaz, hogy a mamut csak 10 ezer évvel ezelőtt halt ki, míg a most elárverezett dinoszaurusz már 135 millió éve elhagyta a földi világot …

Fotó: Allosaurus a pozsonyi dinóparkban / Wikimedia Commons

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez