Százezer dolláros autót utasított vissza a polgármester

Vannak még városvezetők, akik fontosabbnak tartják az általuk képviselt embereket, mint a saját kényelmüket. Vhembe, a Dél-afrikai Köztársaság Limpopo tartományának egyik kerülete legújabban a polgármestere miatt került be a hírekbe. Florence Radzilani ugyanis visszautasította a 100.000 dollár (30 millió forint) értékű luxusautót, amit az önkormányzat már megszavazott neki, és az árát egyenesen a kerület vízellátására fordította.

A polgármester, aki az Afrikai Nemzeti Kongresszus Párt (ANC) tagja, úgy gondolta: ahelyett, hogy egy újabb autót vásárolnának, érdemesebb a kerületben élők problémájának megoldására fókuszálni, a vízellátással ugyanis régóta küzdenek arrafelé. “Augusztus 26 óta vagyunk hivatalban, azóta pedig 310 bejelentés érkezett, amiből 133 esetet sikerült megoldani. Korábban csak 53 falunak jutott víz, most 133-nak, és reméljük, hogy hamarosan mindegyiknek fog” – mondta a polgármester a News24 portál riporterének.

Bár autója már túl van a 170.000 kilométeren, és így nem is használhatná, ő nem bánja: vállalja a kockázatot annak érdekében, hogy a víz kerületének minden háztartásában jelen legyen.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez