Zsoldra váró katonákat robbantott fel az öngyilkos merénylő

Legkevesebb harminc katona meghalt, amikor egy öngyilkos dzsihádharcos felrobbantotta magát Ádenben.

A katonák a zsoldjukat várták, a dzsihádharcos közéjük lopakodott, majd felrobbantotta magát. Ugyanilyen merénylet volt december 10-én is Jemenben, ahol évek óta polgárháború dúl. A kormány, melyet Szaúd-Arábia és néhány más arab állam támogat, egyszerre küzd a síita huszi lázadókkal és az iszlamista fegyveres erőkkel.

Jemenben mind az Iszlám Állam, mind pedig az Al-Kaida harcosai jelen vannak. A két fanatikus szervezet emberei egymást is gyűlölik. Az Iszlám Állam magára vállalta a merényletet, melyet december 10-én követett el egy dzsihádharcos. Az Al-Kaida viszont elítélte azt, mondván: zűrzavart kelt az országban. Az Iszlám Állam és az Al-Kaida harcosai egyaránt szunnita muzulmánok, míg a huszi lázadók síiták. Irán támogatja a síita lázadókat, akiktől Szaúd-Arábia retteg. Attól tart ugyanis, hogy saját síita polgárai is fellázadnak. Márpedig a legértékesebb olajmezők épp ott vannak, ahol a síiták élnek Szaúd-Arábiában. A jemeni háború része annak a nagy küzdelemnek, melyet a szunniták és a síiták folytatnak egymás ellen a Közel-Keleten. A szunnita erőket Szaúd-Arábia támogatja, míg a síiták Iránra számítanak. A konfliktus végeláthatatlannak tűnik a Közel-Keleten…

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez