200 gyereket dolgoztattak illegálisan egy indiai téglaégetőben

A gyerekmunkásokat kimentették, legtöbbjük még a 14. életévét sem töltötte be. Egy részük feltehetőleg emberkereskedelem áldozata lehet.

Telengana állam Jadadiri körzetében szerdán csapott le a rendőrség a gyerekmunkásokat dolgoztató vállalkozásra, ahonnan közel 200 kiskorút sikerült kimenekíteniük a hatóságoknak. A jelentések szerint a hét-nyolc év körüli kislányok a fejükön cipelték a súlyos téglákat, de négyéves munkást is találtak a rajtaütéskor.

A gyerekek Odisa államból érkeztek az égetőbe, és felnőttekkel, a szüleikkel együtt dolgoztak. A hatóságok szerint azonban vannak köztük olyanok is, akik emberkereskedelem áldozatai lehetnek – számolt be róla a The Guardian.

A keleti országrészben uralkodó szegénység miatt egyáltalán nem különleges a mostani eset, tavaly ugyanis 3000 gyereket mentettek ki a gyárakból, de sok kiskorút dolgoztatnak a gazdagabb háztartásokban is, mint szolgálót, cselédet. Kelet-Indiából hatalmas tömegek vándorolnak a jobb megélhetés reményében a gazdagabb régiókba, ahol végül a gyárakban kötnek ki a gyerekek is. Lehetőségük ugyanis nincs a tanulásra, főként a korlátozott anyagi lehetőségek, az intézmények hiánya és a nyelvi akadályok miatt.

2015-ben a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) beszámolója alapján Indiában 5.7 millió, 5 és 17 év közötti gyerekmunkás volt. Világszerte 168 millióan dolgoztak kiskorúként, a legtöbben az agráriumban és a gyárakban. A mostani akció az Operation Smile nemzeti kampány keretében valósult meg, ami az eltűnt gyerekek felkutatását és a gyerekmunka felszámolását tűzte ki céljául Indiában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez