Hat évig volt hajléktalan az angol focistanő, mielőtt rekordot döntött

Fara Williams 17 évesen már az angol nemzeti válogatott tagja volt, az edzésekre azonban az utcáról ment, mivel nem volt hol laknia.

A fiatal lány pályafutása kezdetén hajléktalanszállókon, átmeneti otthonokban lakott, de ezt nem mondta el senkinek akkoriban. A futball jelentette számára a kiutat, és a sportban találta meg a hivatását is. Eddigi karrierje során minden korábbi rekordot sikerült túlszárnyalnia, két évvel ezelőtt ugyanis elérte a 130. válogatottságát Angliában.


„Néhányan azt hiszik, hogy csak akkor lehetsz hajléktalan, ha alkoholista vagy drogfüggő vagy. Az ember számtalan okból lehet hajléktalan, és mindannyiuknak szükségük van a segítségre és a támogatásra” – mondta a focistanő az Independentnek adott interjújában.

A női labdarúgó válogatott és az Arsenal 32 éves középpályása amellett, hogy megosztja történetét a világgal, közvetlenül is segít azoknak, akik hasonló sorson osztoznak, mint ő a fiatal éveiben. Jelenleg egy hajléktalanok megsegítésén dolgozó szervezet nagykövete, és a fedél nélküli lányok válogatottjának az edzője. Bízik benne, hogy példája reményt adhat és a foci másoknak is motivációul szolgálhat a nehéz időszakokban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez