A dél-szudáni nők szeszfőzésből tartják fenn családjaikat a menekülttáborokban

A segélyszállítmányok szegényes élelmiszer-adományaiból nem tudnák etetni a családjukat, ezért sátraikban készítik az alkoholos italokat, amiket később értékesítenek – ezzel azonban csak növelik a rájuk néző veszélyeket.

A Juba melletti menekülttáborban uralkodó állapotok miatt egyre több dél-szudáni nő vág bele a szeszfőzésbe – ezt látják ugyanis az egyetlen lehetőségnek a pénzszerzésre. Amit kapnak élelmiszersegélyt, az nem elég az egész család táplálására, ezért a nők az élelmiszer felét rögtön a piacra viszik, ahol eladják, a pénzen pedig cukrot és datolyát vásárolnak. Ebből főzik később a sátraikban az italt, amit végül értékesítenek.

Hiába tudnak azonban az eladott szeszből befolyó pénzből további élelmiszerekhez hozzájutni, gyakran érzik magukat és családjukat is veszélyben az alkohol miatt. Mivel az általuk kotyvasztott ital jóval erősebb, mint a többi alkoholos ital, a vásárlók könnyebben és gyorsabban válnak tőle agresszívvá, gyakran járnak vissza éjszaka és bántalmazzák a szeszfőző nőket és családjukat. A menekülttáborok dolgozói felismerték a veszélyeket és próbálják lebeszélni a nőket az italkészítéstől, de eddig nem jártak sikerrel – áll a The Huffington Post beszámolójában.

A három éve polgárháború sújtotta ország Juba melletti menekülttábora körülbelül 30.000 embernek nyújt menedéket, a rendszeres összecsapások miatt azonban egyre többen válnak földönfutóvá. Dél-Szudán 2011. július 9-én vált függetlenné Szudántól, 2013-ban polgárháború tört ki, ami miatt több tízezren meghaltak és közel 3 millióan kényszerültek elhagyni az otthonaikat a világ legfiatalabb országában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez