Ferenc pápa tanácsai: evés közben ne telefonozz!

Pénteken egy római egyetemen tartott előadást a katolikus egyházfő, és kitért a fiatalok telefonozási szokásaira is.

„Amikor az asztalnál ülünk és közben másokkal beszélünk a telefonunkon, az maga a háború kezdete, mivel elvész az igazi párbeszéd” – mondta Ferenc pápa a Roma Tre egyetemen tartott előadásán tegnap. Azt javasolta a fiataloknak, hogy tegyék le a telefont arra az időre, amíg a családjukkal vacsoráznak, és foglalkozzanak azokkal, akiknek a társaságában elfogyasztják az ételt.

A pápa bírálta a mai fiatalok kommunikációs szokásait is, szerinte ugyanis egy vidám, szemtől szembeni „Jó reggelt!” köszöntést nem tud pótolni egy személytelen „Ciao, ciao” üzenet, a közvetlen, szemtől-szembeni kommunikáció hiánya és az emberek elidegenedése súlyos következményekkel jár a társadalomra nézve is. Emellett rendkívül károsnak tartja az ismeretlenek névtelenül történő bírálatát is (itt feltehetőleg az interneten terjedő megfélemlítésre, a „bullying” jelenségre gondolhatott).

„A beszélgetés, ami közelebb hozza a szíveket, az egyben ellenszer a háborúra is” – mondta a katolikus egyházfő a The Local beszámolója szerint.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez