Újra a turistáké a világ legveszélyesebb hegyi ösvénye – videó

Idén nyáron újra megnyitja a kapuit az El Caminito del Rey, azaz a Király ösvénye Dél-Spanyolországban. Kedd óta már jegyeket is lehet venni a hátborzongató turistalátványosságra.

A nagyszabású felújításnak és a via ferrata útvonalak kialakításának köszönhetően két éve már nem kell attól tartaniuk a turistáknak, hogy a mélybe zuhannak, de ettől függetlenül az El Caminito del Rey máig az egyik legfélelmetesebbnek tartott hegyi ösvény a világon. Málaga tartomány egyik legnagyobb nevezetessége rászolgált a hírnevére: 14 évig nem volt látogatható, miután két év alatt öten vesztették életüket rajta.


A 7.7 kilométeres útra 10 euróért lehet jegyet vásárolni, de nem árt vele sietni, mert a jegyek száma limitált. A The Local spanyol kiadása szerint az elmúlt két évben 600.000 turista sétált végig a Király ösvényén, és a látogatók több, mint fele külföldi volt.

A függőösvényt eredetileg az 1900-as évek elején a közeli erőmű egykori munkásainak építették, hogy könnyebben megközelíthessék a munkahelyüket. Nevét pedig onnan kapta, hogy XIII. Alfonz spanyol király is végigment rajta, még 1921-ben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez