A Szerencsejáték Zrt. lett a magyar vízilabda főszponzora

Főszponzori szerződést kötött a Szerencsejáték Zrt.-vel a vízilabda szövetség – jelentették be a hétfői sajtótájékoztatón.

A vízilabda egyre népszerűbb sportág, ráadásul eredményes is. Ezt mondta a főszponzori szerződés aláírásának indokaként Zsiga Marcell, a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs és marketing igazgatója. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke szerint a most megkötött egyéves főszponzori szerződés folytatása az eddigi együttműködésnek. Ráadásul a válogatott és a klubcsapatok előtt is jelentős feladatok állnak a közeljövőben. Hétfőn kezdődik a női bajnokság döntője, hétvégén a férfiak rájátszása, valamint a női LEN Kupa négyes döntője is most lesz.

A legfontosabb feladat a frissen átadott Duna Arénában sorra kerülő Bajnokok Ligája hatos döntő, mely az első rangos esemény lesz az új uszodában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez