Hol fizetnek 80 ezer dollárt egy palack francia konyakért?

Kínában. A Remy Cointreau részvénytársaság pénzügyi igazgatója sajtóértekezleten elmondta: 3-5%-os áremelést hajtanak végre a kínai piacon, ahol 10-11%-os növekedésre számítanak.

Mindezt annak ellenére, hogy a Kínát vaskézzel kormányzó kommunista párt negyedik éve kampányt folytat a méregdrága külföldi italok ellen. A francia konyak ugyanis státuszszimbólummá vált Kínában, ahol az elit jelentős része immár törzsvevőnek és törzsfogyasztónak számít.

A biztosítékot az csapta ki Pekingben, hogy egy fontos elvtárs egyetlen fiacskája tűzpiros Ferrarin száguldozott az éjszakában, miközben nyakalta a Remy Martin konyakot. A luxusautó a szalagkorlátnak ütközött csaknem 200 kilométeres sebességgel: az aranyifjú a helyszínen meghalt, a kocsiban ülő két luxusprosti a kórházban végezte be földi pályafutását. A kampány tehát elkezdődött, hiszen a Zsenmin Zsipao is megírta: az apák felelősek a fiaikért! Az apa karrierje ketté is tört, pedig már úton volt a hatalom szentélyébe, a politikai bizottságba. A kampány miatt kissé vissza is esett a méregdrága konyak fogyasztása Kínában, de a Remy Martin szerint ennek immár vége.

Pekingben a XIII. Lajosról elnevezett konyakszalonban 1200 féle konyakból válogathatnak a kínaiak. Vannak köztük 40 éves, de 100 éves konyakok is. A csúcs a hatliteres Remy Martin Louis XIII. Matuzsálem, mely kereken 80 ezer dollárba kerül!

Nagyon bízunk a kínai piacban – hangsúlyozta Luca Marotta, a Remy Cointreau SA pénzügyi igazgatója. A nagy vetélytárs, az LVMH, mely a Hennessy konyakkal van jelen a Mennyei Birodalomban, szintén optimista és emeli az árakat. A méregdrága konyakok vásárlása Pekingben nem kockázatmentes, hiszen a kommunista párt korrupcióellenes nyomozócsoportja nagyon is éber: kinek van 80 ezer dollárja egyetlen palack Remy Martin Louis XIII. Matuzsálemre abban a kínai fővárosban, ahol a közönséges földi halandók munkabére nem haladja meg a havi 500 dollárt?

Fotó: a nevezetes pekingi konyakszalon / Elite Traveler

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez