Az Iszlám Állam menyasszonya: a boldogító igentől a pokoljárásig

Iszlám, a fiatal arab lány Marokkóban divattervező szeretett volna lenni. Ezért olyan férjet keresett, aki segíthet ebben.

A muslima.com házasságközvetítő oldalon talált rá Ahmedre. Ő Afganisztánban született, de már Nagy-Britanniában élt, ahol megszerezte az állampolgárságot. Menyasszonya úgy gondolta: Nagy-Britannia pontosan megfelelne divattervezői álmainak. Csakhogy férjének, Ahmednek más álmai voltak: dzsihádharcos szeretett volna lenni! Ezért az ifjú pár Törökországba ment, ott is a déli határra. Ott közölte Ahmed, hogy a cél az Iszlám Állam. Fiatal felesége tiltakozott, de hiába. Az asszony kötelessége, hogy engedelmeskedjen az ura parancsának – idézte a Koránt a férj. Felesége szívesen maradt volna török területen, de a határőrök rájuk lőttek. Igy érkeztek meg az Iszlám Államba.

A nőket és a férfiakat azonnal szétválasztották. Hol vagyunk? – tudakolta társnőitől, akik a világ szinte valamennyi államát képviselték. Hidzsra előtt állunk – közölték a jólértesültek. Mohamed próféta 622-ben az üldözés elől Mekkából Medinába vonult. Azóta ez a hidzsra annak a szimbóluma, hogy a hívők oda mennek, ahol a hit uralkodik. A fiatalasszony gyereket várt. Férjét elvitték katonai kiképzésre. Soha többet nem látta őt. Egy hónapos kiképzés után Ahmed a frontra került, ahol az első ütközetben elesett.

Halála után az Iszlám Állam új férjet ajánlott, akinek mozgalmi neve a német volt, vagyis valószínűleg korábban megszerezte a német állampolgárságot. Ez a házasság sem tartott soká. A férj a fronton hamarosan meghalt. Az Iszlám Állam nem tétlenkedett, újabb férjet szerzett Iszlámnak. Aki szerint a harmadik férj Indiában született muzulmán volt, aki állampolgárságot kapott Ausztráliában. Tőle újabb gyerek született. De aztán ő is elesett a fronton.

Ekkor Iszlám úgy érezte: végképp elege lett az Iszlám Államból, melynek fővárosában, Rakkában élt két gyermekével. Iszlám Paradicsomnak állítják be, de olyan, mint a temető – mesélte a CNN hírtelevíziónak a marokkói fiatalasszony. Sikerült megszöknie: két gyermekével ma a kurdok által ellenőrzött területen él. Családja hívja haza Marokkóba, de ő szívesebben menne inkább valamelyik exférje országába: Nagy-Britanniába vagy Ausztráliába. Papírjai persze nincsenek. Így várakozik a kurdok által ellenőrzött területen Iszlám, a marokkói fiatalasszony, aki pechjére olyan férjre talált egy muzulmán házasságkereső oldalon, aki dzsihádharcos kívánt lenni és meg is lelte a hősi halált az Iszlám Államban, valahol Szíriában.

Fotó: screenshot a CNN riportjából

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez