Több száz turista jelent meg egy norvég faluban a Google Maps hibája miatt

A népszerű nevezetesség helyett másik címre vezette őket az alkalmazás, így kötöttek ki Fossmorkban.

Norvégia egyik leghíresebb sziklaszirtjéhez, a Preikestolenhez évente több ezren zarándokolnak el, navigációként pedig sokan használják a Google Maps-et, ami jelentősen megkönnyíti a tájékozódást a természetben. Ha jól működik. Egy rendszerhiba miatt azonban rendszeresen kerülnek a turisták furcsa helyzetbe, mivel az alkalmazás nem a Szószék-sziklaként is ismert nevezetességhez viszi őket, hanem egy attól 30 kilométerre fekvő faluba, Fossmorkba.

„Több száz turistát küldtünk el, akik azt sem tudták, hogy a fjord rossz oldalán vannak. Nyaranta 10-15 autó tűnik itt fel minden nap.”  – mondta a Stavanger Aftenblad újságnak Helge Fossmark helyi lakos. Az újság szerint a faluba vezető út rendkívül rossz állapotban van, és már eleve nagy kihívást jelent odajutni, ezért a látogatók gyakran mérgesek, amikor kiderül: rossz helyen vannak és vissza kell fordulniuk. Olyanok is vannak azonban, akik rácsodálkoznak a hely szépségére, és könnyedén fogják fel a tévedést. Távcsővel ugyanis ellátni a Preikestolenig Fossmorkból is, így mielőtt visszafordulnának, alaposan szétnéznek a környéken.

A Google helyi illetékese az újságnak adott válaszában azt ígérte, kijavítják a hibát, hogy többet ne fordulhasson elő hasonló eset.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez