Katart a terrorizmus támogatásával vádolja több arab állam

Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emirátusok és Bahrein hétfőn jelentette be a kapcsolatok megszakítását Katarrral. Nemcsak a diplomáciai viszonyról van szó, de a szárazföldi és légi és tengeri közlekedésről is.

Minderre azután került sor, hogy két héttel ezelőtt Katar emírje még csúcstalálkozókon vett részt Szaúd-Arábiaban. A három csúcstalálkozón Donald Trump is jelen volt. Most Rex Tillerson külügyminiszter, aki jelenleg Ausztráliában tárgyal, csak annyit mondott, hogy jó lenne, ha az érintett államok gyorsan rendeznék a kapcsolataikat és helyreállna az egység.

Katar egyelőre nem nyilatkozott. Az emirátust már korábban is vádolták a terrorizmus támogatásával. Katar ugyanis pénzzel és az Al-Jazeera televízióval támogatta Morszi korábbi egyiptomi elnököt, aki a Muzulmán Testvériség embere volt. Egyiptom jelenlegi elnöke a hadsereg, Szaúd-Arábia és az USA segítségével buktatta meg Morszi elnököt. De ez már régi ügynek számít, most újabb problémáról van szó. Katar emírje állítólag nem értett egyet a csúcstalálkozók határozataival, melyeket Szaúd-Arábiaban hoztak meg Donald Trump jóváhagyásával. Mit kifogásolt Tamim bin Hamad al Thani katari emír? Elsősorban azt, hogy Iránt újra terroristaállamnak nevezték, és ellene egységfrontot hirdettek meg.

A Közel-Keleten jelenleg folyó harcoknak van egy szunnita-siita háború jellege is. Szaúd-Arábia áll a szunniták míg Irán a síiták élén. A két fél jelenleg nyílt háborúban áll egymással szemben Jemenben. Szíriában is nyilvánvaló a konfliktus: Asszad elnököt Irán és Oroszország támogatja míg Szaúd-Arábia és az USA szeretné megbuktatni. Amerika szövetségeseinek mostani belső viszálya jól mutatja: a Közel-Keleten a káosz az úr, és épp ezért elhúzódó harcokra lehet számítani a frontokon.

Fotó: Reuters

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez