Brutális szexuális erőszakról számolnak be a dél-szudáni nők

Tinédzserkorú fiatalok erőszakolják végig a nőket, tekintet nélkül azok korára. Az áldozatok egymásnak segítenek a trauma feldolgozásában a menekülttáborokban.

Joy Diko 60 éves dél-szudáni özvegy akkor döntött úgy, hogy elhagyja az otthonát, amikor a kormánykatonák a lányát kirángatták a házukból és végigerőszakolták, miközben ő segítségért könyörgött. Magát az özvegyet is elhurcolták, de sikerült megszöknie. Most Ugandában, egy menekülttáborban éli az életét, ahol sorstársaival együtt próbálja feldolgozni a történteket. Az eset ugyanis egyáltalán nem kirívó, több száz nő számolt be hasonló szexuális erőszakról, amit sokszor tinédzserkorú férfiak követtek el vagy olyanok, akik koruk alapján akár a nők gyermekei is lehetnének.

A dél-szudáni szexuális erőszakot illetően az ENSZ alkalmazottai szerint is tarthatatlan a helyzet. A Nemzetközi Mentő Bizottság (IRC) jelenleg 13 központot tart fenn a nemi erőszakot elszenvedett nőknek a térségben, az áldozatok száma azonban nem csökken a 2013 óta polgárháború sújtotta Dél-Szudánban. A politikai törekvések és törzsi ellentétek miatt kirobbant konfliktusban több tízezer ember halt meg, 3.5 millióan pedig elmenekültek. A fegyveres csoportok kegyetlenkedései mindennaposak, a katonák a lányokat és nőket sokszor családjaik előtt erőszakolják meg. Ezt az Afrikai Unió jelentése is megerősítette, mely szerint a dél-szudáni polgárháború brutalitása csak a ruandai eseményekhez hasonlítható.

A menekülttáborok lakói közül sokan nem hiszik, hogy valaha visszatérhetnek hazájukba, jelenleg ugyanis nem látni a fegyveres konfliktus végét. Mégis vannak, akik reménykednek benne, hogy a következő nemzedék talán tud változtatni a helyzeten –  annak ellenére, hogy a fiatalok egy része most aktívan részt vesz a harcokban.

„A fiatal generáció fogja megváltoztatni Dél-Szudán jövőjét. Hiszek benne, hogy ha minden dél-szudáni iskolába küldi a gyerekeit, azzal eltörli a gyűlöletet is” – mondta az AFP-nek Lilian Dawa dél-szudáni menekült, aki most a nemi erőszak áldozatainak fenntartott egyik segélyközpontot igazgatja.

 

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez