Várja a tiniket a Balaton – idén is lesz Középsuli tábor

Jelentkezni egyelőre június 20-ig lehet, vagyis igyekeznie kell annak, aki nem akar lemaradni. A tábor maga július 14-16 között lesz, Siófokon.

A tizenévesek a tavalyi izgalmak után idén is együtt tölthetnek 3 fantasztikus napot kedvenc Középsuli-szereplőikkel. Megtudhatják, milyenek is ők valójában és abba is bekukkanthatnak, hogy milyen egy forgatás a népszerű internetes sorozatnál.

Lesznek sportversenyek (kosárlabda, röplabda, foci),  csoportos kvízversenyek, fergeteges buli a siófoki Palace Dance Club-ban, lubickolás a vízben (medence, Balaton), közös zumbaóra, rengeteg beszélgetés és remek közös kajálások a szereplőkkel.

– De ne feledkezzünk meg az Ezüspart szépe versenyről, vagy arról, hogy ismert youtubereket is vendégül látunk – mondja a Középsuli brand főszerkesztője, Kovács Robertina.  Aki azt is elárulta, hogy tavaly a gyerekek leginkább azt élvezték, hogy együtt lehettek a Középsuli szereplőivel, megismerhették őket és részt vehettek a forgatásokon. Most az új szereplők is ott lesznek Siófokon, ahova 14 év fölött bárkit várnak. Még szülőket is, kísérőként.

A további részleteket a középsuli.hu oldalára kattintva ismerhetik meg.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez