Erasmus+ – hogy azt csináld majd, amit igazán szeretnél

Évről évre nehezebb eldönteniük a diákoknak, hogy milyen pályát válasszanak. Sokan azt sem tudják, hogy mik a legfontosabb elemei a pályaválasztásnak. A „Karrier Program – Határokon túl” nevű ERASMUS+ projekt azért jött létre, hogy már az általános iskolásoknak is segítsen abban, hogy megtalálják a hozzájuk illő munkát. Munkatársunk, Gila Dóra az idei zárórendezvényen járt.

Szerencsére már itthon is felismerték, mekkora szükség van arra, hogy az általános iskolások és gimnazisták olyan képzésekben részesülhessenek, amelyek később nagy segítségükre lesznek a munkaerő-piacon. Az OTP Fáy András Alapítvány és a romániai Oktatáshoz való Jog Alapítvány közös OK Karrier Programjának lényege, hogy a résztvevők tisztában legyenek saját képességeikkel és azzal, hogy milyen kompetenciákat kell fejleszteniük, hogy később magabiztosan lépjenek be a munka világába.

Az eseményen előadást tartott a méltán híres klinikai szakpszichológus, Prof. dr. Bagdy Emőke is. Szerinte a szakma nemcsak eszköz, hanem olyan valami, ami megjelöli a szaktudással rendelkező helyét a világban. Csak akkor lehet valaki igazán jó a szakmájában, ha saját személyiségét is beleviszi a munkájába. Ehhez pedig elengedhetetlen az, hogy időben felismerjék az erősségeit és a gyengeségeit is. Mindannyian tehetségesek vagyunk – mondta Bagdy Emőke.

A program nagy sikernek örvend, nem csak itthon, hanem a romániai fiatalok körében is. Az Erasmus+ projekt vezetője, dr. Sarkady-Kiss Lilla elmondása szerint a visszatérő iskolák képviselői mellett rengeteg új ember is érdeklődik a projekt iránt.

Bár sokfajta Erasmus+ projekt elérhető mind általános, mind középiskolásoknak és egyetemistáknak is, a szervezők külön büszkék arra, hogy itt igazi együttműködés valósul meg a diákok és képzőik között. Hisz mindkét részről egy a cél: az, hogy olyan felnőttekké vállaljanak résztvevők, akik aztán könnyedén találnak nekik igazán megfelelő munkát.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez