Még el sem készült, máris összeomlott a kínaiak 12 millió dolláros hídja Kenyában

A kormánypártot kellemetlenül érinti az incidens, hiszen azt ígérte: a régió fellendül majd, ha kész lesz a híd.

12 millió dolláros, kínai beruházású híd omlott össze Kenyában, még mielőtt elkészülhetett volna. Az elmaradott Busia megye fő infrastrukturális fejlesztéseként beharangozott hídnál június 14-én még maga az elnök tartott beszédet: Uhuru Kenyatta akkor azt ígérte a helyieknek, hogy már nem kell sokáig várniuk a fellendülésre, a Sigiri-híd ugyanis meghozza majd azt a fejlődést a régiónak, amire évtizedek óta áhítoznak. Az államfő riválisa, Raila Odinga szerint a híd azért omlott össze, mert kampányokokból az elnök felgyorsíttatta az építkezést, így romlott a munka minősége.

Augusztus 8-án ugyanis parlamenti- és elnökválasztást tartanak Kenyában. A történtek azonban igen kellemetlenül érinthetik Kenyatta pártját, mely a beruházásokat tette kampánya középpontjába és a kormány többnyire kínai finanszírozású projekteket indított. A múlt hónapban startolt például a 3.8 milliárd dolláros Madaraka Expressz, amely az ország legnagyobb beruházása a függetlenség elnyerése óta. Emögött a kínai Eximbank állt. A Mombasát Nairobival összekötő vasút azonban dupla annyiért készült el, mint a majdnem kétszer olyan hosszú, Addis Ababa és Djibouti közötti vasútvonal – amit szintén a kínaiak pénzeltek. A mostani eset szintén a kormánypárt ellen dolgozik, hiszen egy sokak szemében mézesmadzagként szolgáló szimbólum omlott össze Kenyában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez