Öngyilkos merénylő robbantott, sokan meghaltak

Nigéria Borno államában robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő: 14 embert ölt meg, 24-et pedig megsebesített.

A robbantásos merényletet ismét nagy valószínűséggel a Boko Haram radikális iszlamista terrorszervezet követte el – írja a Reuters.

A támadást pénteken hajtotta végre az öngyilkos merénylő Dikwában, egy épületben hozta működésbe a testére helyezett robbanószerkezetet. Az épületben olyan civilek voltak, akik korábban pont a terrorszervezet elől menekültek el, de nemrég visszatértek, hogy újrakezdjék életüket. Dikwa körülbelül 90 kilométerre található Borno állam közigazgatási központjától, Maiduguritól, ahol a terrorszervezet rendszeresen követ el hasonló véres akciókat.

A mostani támadást pár nappal azután hajtotta végre a szervezet, hogy a nigériai hadsereg túsztmentő akciót indított a terroristák által fogva tartott olajkutató csapat tagjainak kiszabadításáért. Az akciót azonban nem sikerült a tervek szerint végrehajtani. A túszmentés véres harcba torkolott, legkevesebb 37 ember vesztette életét. A halálos áldozatok között túszok, katonák és a terrorszervezet harcosai is vannak.

A Boko Haram a dikwai robbantással együtt legkevesebb 113 emberi életet oltott ki június 1-je óta. Az elmúlt nyolc évben már 20 ezer ember halálát okozták a terrorszervezet tagjai, 2.7 millió civilt pedig menekülésre kényszerítettek Nigéria elmaradott északkeleti régiójában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez