Életmentő orvosi eszközök hiányában meghalt a Vörös Félhold alapítója Jemenben

A 76 éves, súlyosan szívbeteg orvost hiába vitték kórházba, mert hiányoztak azok az életmentő eszközök, amelyekkel meg lehetett volna menteni az életét.

Fia, aki szintén orvos Nagy-Britanniában, a Guardian című lapnak elmondta, hogy mindent megpróbáltak, de nem tudták megszerezni az életmentő eszközöket. Így édesapja, a Vörös Félhold alapítója meghalt. Mindez jól mutatja Jemen katasztrofális helyzetét. Ki volt Abdullah Alkhamesi, aki 76 éves korában meghalt olyan betegségben, melyet ma már könnyedén gyógyítani lehet?

1941-ben született Jemenben, ahonnan a Szovjetunióba küldték orvostudományt tanulni. Hazatérve 1973-ban alapította meg a Vörös Félholdat Jemenben (ez a Vörös Kereszt megfelelője a muzulmán országokban). Egészen 2000-ig ő volt a főtitkára a szervezetnek és nagy szerepe volt abban, hogy Jemenben az egészségügy szépen fejlődött a környező államokhoz képest.

955

Aztán kitört a polgárháború és mindennek vége lett. 2015 óta a síita huti milíciák harcolnak a szunnita erőkkel, melyeket Szaúd-Arábia támogat. Szanaában, a fővárosban a síita milícia az úr, melyet Irán támogat. Csakhogy az egészségüggyel nem foglalkozik senki. A hálózat összeomlott. 550 ezer kolerást regisztrált a Vörös Félhold, közülük több mint kétezren meghaltak. Általános a gyógyszerhiány, mert nincs import, Szaúd-Arábia ugyanis lezárta Jemen légterét. Polgári légiforgalom nincs.

Ezért nem tudták a Vörös Félhold alapítóját sem külföldre vinni, ahol megmentették volna az életét. Szaúd-Arábia csak néhány humanitárius légi szállítmányt engedélyez: több mint húszezren állnak sorba a fővárosban ezért. A helyzet meglehetősen reménytelen, több mint 20 millióan várnak segélyre, de semmi sem érkezik – mondta a Vörös Félhold alapítójának fia, aki épp most temette el édesapját, akit nem tudtak megmenteni, mert hiányoztak az életmentő eszközök Jemen fővárosának egyetlen, még működő kórházában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez